Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Blind Myself – Budapest, 7fok, eső
(2009 Edge)
Igen aljas húzás, de csak azért sem fogom rögtön a bevezetőben elárulni, hogy milyen lett az új Blind Myself-lemez, amivel kapcsolatban a magamfajta iszapszemű ősrajongóknak már az első hírek hallatán kérdőjelbe ugrott a szemöldöke. Miazisten? Magyar szövegek, ráadásul az IHM-vezérelme Pálinkás mester közreműködésével? Ezeknek is elment az eszük vénségükre, úgy látszik.
Felejtsük el gyorsan ezeket a prekoncepciókat. A Budapest, 7 fok, eső ugyanis majdnem annyira jó, mint az általam szentként tisztelt kettes album (Product Of Our Imagination). Az utóbbi két anyagot meg zsebreteszi simán.
Kaptunk tizenegy dalt, tizenegy mogorva, tüskés, barátságtalan zajtömböt. Ha nagyon hasonlítgatni kéne, akkor megint a Product lemez ugrik be hirtelen: az volt az az anyag, amit nagyon sokszor kellett meghallgatni ahhoz, hogy igazán beérjen, ugyanakkor a kellő fogódzók ugyanúgy megvoltak ott is, mint az új album esetében. Persze az azóta teljesen kicserélődött felállás miatt a zene nyilvánvalóan nem lehet ugyanaz: amíg akkor a Dillinger Escape Plan/Converge volt az ihletési alap, addig a Budapest... olyan, mintha egy Slayeren szocializálódott, kilencvenes évekbeli metalcore, (és itt egyáltalán nem pejoratív a jelző!), zenekar, mondjuk az All Out War vagy az Integrity jammelne egy emészthetőbb Neurosissal. A Pomogácsok dallamosabb, megfoghatóbb refrénje vagy a lemezt nyitó Megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért alig kétperces goromba pofonja, a refrénben elkövetett bitang csordavokállal kimondottan jó kiindulópont az albumhoz, az olyan, lemez végén sorakozó nyomasztó tételek feszültségét pedig, mint a címadó dal, vagy az Áldozatképzés, tökéletesen feloldja a zárásként ellőtt Painkiller feldolgozás, Both Miklós Napra-főnök közreműködésével, amit nyugodt szívvel neveznék briliánsnak.
A nagy kérdés itt is az, hogy mit szól vajon a közönség az anyaghoz. Egyfelől, hiába váltott a zenekar magyar nyelvre - a szövegek rendben vannak, bár az Isten Háta Mögött jellegzetes, bizarr képei értelemszerűen markánsan jelen vannak itt is, de egyáltalán nem lett ciki a nyelvváltás - mégis annyira antikommersz lett a lemez, hogy részemről elképzelhetetlennek tartok egy nagyobb áttörést. A frissen érkezett IHM-rajongónknak valószínűleg túl metál lesz, a Horrified/Heaven't-éra rajongóinak meg túl elvont. Meglátjuk.
