Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Thy Catafalque - Róka Hasa Rádió
(2009 Epidemie Records)
Azóta számítom magam a Thy Catafalque feltétlen rajongójának, amióta először végighallgattam a 2001-es Microcosmos lemezüket, s főleg a Mirkwood Sonnet című dalt. Bár már a két évvel korábbi debütálás, a Sublunary Tragedies sok nagy pillanatot tartalmazott, és a Microcosmoson is több remek szám található az említett mellett, sőt a 2004-es Tűnő Idő Tárlat is kiválóan sikerült, immár nyolc éve motoszkál bennem, hogy Kátai Tamás (a Thy Catafalque szíve-lelke-agya egy személyben) még adós az igazán nagy dobással – de hogy benne rejlik a lehetőség, az mindig is biztosnak tűnt.
Mióta megvan, alig múlik el nap, hogy ne hallgatnám végig a Róka Hasa Rádiót, és ez bizony sok meghitten eltöltött órát jelent a Thy Catafalque-kal, ám még mindig nem merem kijelenteni, hogy itt az a bizonyos nagy dobás. De több mint gyanús.
Pedig – nagyon helyesen – a kéttagú zenekar (Kátai billentyűs hangszereken és gitáron játszik, a dobgépet is ő programozta, ő írta a szövegeket, valamint a nevéhez fűződik a nagyon szép digipack kiadás művészeti munkája is, míg Juhász János gitározik) nem könnyíti meg az egyszeri hallgató dolgát. Rögtön egy 11 és egy 19 perc feletti dallal indítanak, ami annyit jelent, hogy mire egy rövidebb poplemez véget ér, akkor kezdődik a Róka Hasa Rádió harmadik száma.
És ha már pop: ez a bizonyos harmadik dal, a Köd utánam a lemez „slágere”. Az egyik vendég, Bakos Attila itt is felcsendülő szép hangja az album kellemes meglepetése, és bizony akármennyire is az avantgarde extrém metál (volt eddig) a Thy Catafalque terepe, igen jót tett a zenéjüknek ez a „kommersz” húzás. Aki nem hiszi, hogy valaki Magyarországon képes Simen (Dimmu Borgir, Arcturus stb.) teljesítményéhez hasonlót produkálni, azonnal próbálja beszerezni a Taranis (azaz Bakos Attila) In Days of Yore című demóját – lesz majd nagy csodálkozás. A Róka Hasa Rádión egyszerűbb, ám épp ezért hatásosabb dallamokat ad elő, és ezzel nemcsak a Köd utánam, hanem az Esőlámpás vagy a lemezt záró Fehér berek is a Thy Catafalque valaha volt legbarátságosabb dalai közé emelkedik.
És hogy miért nem igazán extrém már ez a metál? Egyrészt az említett változatos ének miatt – Tamás torzított üvöltése és Attiláé mellett Tóth Ágnes (volt Evensong, The Moon And The Nigthspirit) hangja is színesíti az albumot –, másrészt egyre kevesebb benne egyáltalán a metál, és egyre több az egyéb hatás. A folkos, ambientes hangulatok ezúttal legalább annyira, ha nem még inkább meghatározók, mint a keményebb részek, és akkor Kátai szintetizátorairól még szó sem esett. Senki ne gondoljon valami szimfonikus magasztosságra á la Dimmu Borgir, és Sverd (Arcturus stb.) vagy Andy Winter (Winds stb.) kortárs klasszikusokat is elpirító klimpírozása sem jó kiindulópont. Bár valószínűleg ezek is hatottak Tamásra, de lefogadom, legalább ennyire szereti a hatvanas-hetvenes évek fura elektronikus zenéit, vagy ha mégsem, akkor ösztönös zseniről beszélünk, kérem szépen. Metálzenében ilyen billentyűjátékot én még (Kátai egyéb zenekarait leszámítva) soha nem hallottam, teljesen egyedi.
A szövegek feltétlenül megérdemelnek még egy bekezdést. Valószínűleg kevés lemezen tudnám derültség nélkül végighallgatni a nyolcvanas évek klasszikus időjárás- és vízállásjelentését, vagy éppen tankönyvrészletek (?) felolvasását, de még az ilyen sorokat sem, hogy: „Szénizotóp, szénizotóp, süss fel, süss fel!” Itt azonban mindez szerves része a zenének, amely sokszor legalább ennyire elvarázsolt. Persze az is igaz, hogy a szavak zömét nem lehet érteni a szövegkönyv olvasása nélkül, úgyhogy akit esetleg zavarnak ezek a több mint fura gondolatok, azoknak sem kell kétségbe esniük.
Viszont hogy helyére tegyük a dolgokat: a Róka Hasa Rádió nem egy lila ködben élő művészember zagyva lázálma, hanem nagyon is összefogott, a házi stúdióhoz képest jól szóló, a bonyolultat és a befogadhatót szépen egyensúlyban tartó, rendkívül kreatív album. Nyilván nem mindenki zenéje, de én az Aebsence 2000-es Unusuale óta várok arra, hogy végre megint tiszta szívvel azt mondhassam egy magyar lemezre: a maga stílusában világszínvonalú. És most eljött az idő.
