Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Burzum - Fallen
(Byelobog Productions)
Vajon létezhet-e barátság fiú és lány között, lehet-e két nőt egyszerre szeretni, és lehet-e még egy új Burzum-album valaha is jó? Fontos és nehéz kérdések ezek. Az első kettőre simán lehet határozott válaszokat adni, de az utolsó esetén csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk a jövőt illetően, mert most sem azt kaptuk, amit szerettünk volna. Pedig az előzetesek alapján annak ellenére is volt erre remény, hogy már a tavalyi Belus is újrahasznosított elemekből volt összerakva.
Ha valaki nem tudná, ki az a Burzum mögött álló Varg Vikernes, és mi történt vele nagyon régen íme egy kis összefoglaló: 1992-93-ban (összesen 18 hónap alatt) négy olyan alapvető blackmetal-lemezt tett le az asztalra, ami zenekarok százaira lett a későbbiekben hatással. A pogány szellemiséget, az Odinhoz való tartozását nem csak ezeken az albumain dalolta el, hanem tevékenyen részt vett a sorozatos norvég fatemplomok felgyújtásában is, mintegy éreztetvén, hogy márpedig a kereszténység igenis rossz. Euronymous (Mayhem-alapító-gitáros és a Helvete underground lemezbolt tulaja) afféle szellemi vezér volt ez idő tájt a fiatal blackmetalosok körében, ám Vikernes féltékenységből (állítása szerint önvédelemből) végzett zenésztársával. Hamarosan börtönbe is került ahol még két szintetizátorra épülő lemezt ugyan kiadott, de az igazi metalos visszatérésre csak a szabadulása után kerülhetett sor. Ez volt a tavalyi Belus.
Most pedig itt a nyolcadik lemez, amivel a világot jobbá tenni igyekvő művész visszatért saját gyökereihez. A Fallennel azt a kort akarja görcsösen megidézni, amit már ő sem érezhet tiszta szívéből, csak hát ma már tudja, mi az a marketing, ma már nem egyedül menne a vasárnapi misére benzineskannával, hanem népes kis családjával, felelős apukaként. Szép-szép a múltba révedés, ha az hozzáadott értékkel is jár, de tudnunk kell, mikor válunk önmagunk paródiájává. Vikernesnél ez az állapot talán sosem jön el, ami a fiatalabb rajongóinak nyilvánvalóan fel sem fog tűnni, de az éltesebb korosztály, amelynek fontosak voltak a black metal műfaj alaplemezei (nagyvonalúan mondjuk azt, hogy a Filosofemig bezárólag), egyre magasabb homloka egyre több ráncot fog kirajzolni.
Az, hogy Vikernes szégyentelenül nyúl vissza saját aranykorszakához, még egyáltalán nem lenne bűn, ha azt őszintén és vággyal tenné. De amikor az ötlettelenséget és merő unalmat ezzel szeretné kompenzálni 2011-ben a saját lemezén, az kicsit elgondolkodtató. Bármennyire is próbálkozik a régi tűz újraélesztésével, hiába pózol megint méteres karddal a kezében, ez már nem ugyanaz a vad és zabolázatlan művészgyerek, akinek minden mozdulatát reménykedve figyeli a kezdő tiniblackmetalos.
A mostani Burzumról jó képet ad egy neten olvasott reakció: „ezt a szart! gyorsan betettem a Drudkhot inkább, hogy elfelejtsem ezt a borzalmat.” Igen, jogos az észrevétel, hogy ha a Burzum nem lett volna, akkor a Drudkh (és még vagy száz true blackmetal-zenekar) se létezne, de beszédes hogy ezek a csapatok nívóban egyáltalán nincsenek alatta az újkori Burzum-érának. Természetesen helyénvaló érvelés lehet az is, hogy rendben van a Fallen és a tavalyi Belus is, ami inkább tűnik megengedő lelkesedésnek a múltból hozott értékek miatt, mint a valóság elfogadásának.
Nem kiemelkedő, amit Vikernes csinál, sem a színtérhez, sem önmagához mérten, viszont annyira súlytalan lett a mostani jelenléte, hogy felháborodni sem lehet rajta. A zene nem színtelen, szép rikító szürke: a Jesu Dod vezérdallamát több helyütt újrahasznosítva, extra hosszúra nyújtott dalokba öntve, dallamhegyekkel tarkított hullámvölgyek váltják egymást. Igazi kuriózumnak a dallamos éneklés számít, amit talán egy vendégénekesre kellett volna bízni. De ugye ez ördögtől való lenne, mert a burzumos misztikumhoz hozzátartozik az egyedüli alkotás. Ha a gitártémák nem is, a dobolás hoz némi izgalmat a Fallen világába, ami egyébként akár dobgép is lehet simán. A zárótétel sikerült a legérdekesebbre: ez egy ritmustalan, pontatlan, sokhangszeres outro-szerűség, messze elüt az eddig megismert dolgaitól, viszont legalább van benne némi fantázia.
Egy fiú és egy lány lehet barát egy ideig-óráig, lehet két nőt szeretni egyszerre egy ideig-óráig, de ezek az érzések egyszer csak elmúlnak. Egy új Burzum-album is lehet jó egy ideig-óráig, de ezek az érzések nagyon hamar elmúlnak.
