Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Beady Eye - Different Gear, Still Speeding
(Beady Eye Records)
Másfél éve, amikor Noel Gallagher gitáros különösebb részletes magyarázat nélkül (mert azt ne vegyük annak, hogy összevesztek, meg hogy koncert maradt el miatta) fogta magát és egyszerre lépett ki zenekarból, turnéból, poptörténelemben saját fejezetet birtokló legendából, mondván, hogy elérkezett a pont, aminél tovább nem bírja elviselni testvérét, Liam Gallaghert, az énekest, valószínűleg élő ember nem volt a földön, aki komolyan vette volna a döntést. Ismerve az Oasis egész pályafutásán végigvonuló, részben túljátszott, részben természetesnek ható ultimét seggfej viselkedésüket, ez is csak újabb kanyarnak hatott a sztoriban, és idő kellett hozzá, hogy világos legyen, ha újra össze is állnak, az csak a keserűség és pénzhiány fennállta miatt lesz lehetséges. Ennek a fele már adott - a szellemi sziámi közmegegyezés szerint taplóbb fele (Liam), maga mellett tartva az utóbbi tíz évben az Oasist jelentő zenekar magját, saját projektet kezdett futtatni, egyelőre kérdéses sikerrel: amellett, hogy szánalmasan gyepálja testvére szólómunkáját, amiről ezek szerint még csak neki van bármi információja, a Beady Eye-lemez is csak tetves harmadik helyet tudott összehozni még a brit listákon is.
Hogy sokkal messzebbre ne is menjünk, többször láttuk, mit tud egy kettévált kreatív egész két külön zenekarban - a legutóbbi példa szerint a Libertines utáni zenekaroknak és szólóprojekteknek már külön franchise-a lett, és mindenhonnan pont a plusz felet lehet a leginkább hiányolni. Itt sincs ez másképp, csak pechére főhősünk fiatal arrogáns tahóból öregedő arrogáns tahó lett, akinek a megrogyott arcához már hülyébben áll a hülye haj, és sokat megélt hangszálainak már nem áll jól az affektálás (a nyitódalt pedig mintha egyenesen La Roux mentorálta volna.)
Hanem mindezeken túllépve a helyzet az, hogy patent dalok is sorakoznak itt szép számmal, és ha teljesítjük a lehetetlent, és eltekintünk a körülményektől, előzményektől, és minden szkeptikus görcsöt félreteszünk, akkor marad egy már jó párszor hallott, de még mindig szórakoztató, színes britpop lemez, instant dúdolható dalokkal és kevés üresjárattal. Egye meg a fene az egészet, ha nem ez a lényeg.
