2012.01.19. 12:00 – mista

Tiestónak feltűnt, hogy nagyon népszerű, és a DJ-k az új rocksztárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kapaszkodjon meg mindenki valamibe, Tiesto ugyanis megmondta a tuti a szakmájáról. A híres holland trance DJ a napokban interjút adott a New York Timesnak, ahol arról lelkendezett, hogy mára tényleges valósággá vált, hogy a lemezlovasok az új rocksztárok. A tavaly a Balaton Soundon is fellépő DJ és producer ezt döbbenetesen újszerű megállapítást annak köszönhetően szűrte le, hogy feltűnt neki, mostanában már nem tizenöt, hanem időnként akár megközelítőleg harmincezer ember előtt is zenél stadionokban. Mindez szerinte egyértelműen annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban ezekben az években robbanásszerű népszerűségre tett szert az elektronikus zene. Mivel azonban az amerikai fiataloknak szerinte még nem sok fogalmuk van erről a világról, egy videosorozattal igyekszik bemutatni nekik, hogy mit is csinál egy DJ valójában, és ezzel együtt persze saját magát is.

A parasztvakítás elsőszámú mestere, a fellépéseit nem ritkán koncertnek nevező Tiesto az interjú során elmondta, látható már azért némi fejlődés az emberek a DJ-khez való hozzáállásában, és míg pár évvel ezelőtt a többségnek fogalma sem volt arról, mit csinál egy lemezlovas a számok cserélgetésén túl, mostanra egyre többen vannak azzal tisztában, hogyan is működik az ő alkotófolyamatuk, valamint, hogy valójában a DJ is egy művész.

Az ezen a héten debütáló, huszonöt részből álló, In The Booth című videosorozatával elmondása szerint betekintést próbál nyújtani a DJ-k világába, ami által azoknak is felnyílhat a szemük, akik eddig nem voltak képben.

Tiesto szerint az elektronikus tánczene Egyestül Államokbeli térhódítását a saját népszerűségének ugrásszerű növekedése mellett az is jól mutatja, hogy micsoda óriási méretű rajongótáborra tettek szerint szinte pillanatok alatt az olyan viszonylag új nevek, mint például Skrillex, Deadmau5, vagy Avicii.

Annak köszönhetően pedig, hogy a digitális kultúra rohamosan fejlődik és nagyon egyszerű hozzájutni a DJ-zéshez, valamint a zenekészítéshez szükséges eszközökhöz, szerinte egy roppant izgalmas időszaknak lehetünk szemtanúi, hiszen voltaképpen a semmiből is előbukkanhatnak zenészek, akik pillanatok alatt válhatnak igazi sztárokká.

Tiesto az interjú során arról is beszélt, hogy a mai, fiatal generáció rá már mint egyfajta mentorra tekint, ami őt jó érzéssel tölti el.

Na, mindezek után ki érzi úgy, hogy visszarepültünk az időben a kilencvenes évekbe?


pop rock hír trance dance elektronikus tiesto deadmau5 avicii skrillex



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása