Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
The Ting Tings – Sounds From Nowheresville
(Sony Music)
Komolyan mondom, annak idején a We Started Nothing című bemutatkozó lemezével a Ting Tings adta vissza a már jó ideje elveszett hitemet a popzene iránt. Azóta is, ha bárki "na, mutass egy jó poplemezt" felszólítással talál meg, többek között azt az albumot szoktam az orra alá nyomni. Katie White és Jules De Martino duója a feltűnésükkor friss volt, lendületes, és bár nagyítóval kellett keresni az eredetiséget bennük, a magukra szedett hatásokat remekül elegyítették, az olyan slágerek, mint a That's Not My Name, a Shut Up and Let Me Go vagy a Great DJ pedig nyilván csak azoknak nem tetszik, akik be vannak oltva a jó popzene ellen. Mindezek mellett pedig a lemez további számainak nagy részében is megvolt a képesség arra, hogy az ember agyába véssék magukat ügyesen egyszerű dallamaikkal, hatásos megoldásaikkal, meg főleg Katie White imádnivaló stílusával. Mindezek után egy folytatás kábé elve halálra van ítélve, bár abban azért még lehetett bízni, hogy mivel négy évet kellett várni rá, ez idő alatt sikerült valami nagyon okos húzást kitalálni, vagy egész egyszerűen csak ugyanolyan jó számokat írni, mint korábban. (Cikkben a teljes szóban forgó nagylemez meghallgatható.)
Nos, ahelyett, hogy most itt körbeugrálnánk az áldozatot és egyrészt-másrészt hozzáállással próbálnánk menteni a menthetőt, ne tököljünk és szögezzük le rögtön: nem sikerült.
Már eleve nagy bukási lehetőség volt az általuk elmondott alapkoncepcióban, miszerint egy minél eklektikusabb albumot szerettek volna készíteni, ezt azonban ennek ellenére sikerült jól megvalósítaniuk: nem merészkedtek olyan rázós terepre, ami kifejezetten nem áll nekik jól. A korábbinál határozottabban rockos, valamint r&b-s, és például reggae-s elemeket pedig jól használják, úgyhogy a gond nem azzal van, hogy mondjuk az első lemezükkel befutott zenekarként túlvállalták volna magukat.
Katie White ahol kell, hozza a korábbi lendületet is, tehát még csak azt sem lehet mondani, hogy ez nem megy neki, ráadásul a lemez második felében hallható lassabb dalokban is ügyesen feltalálja magát, pedig itt megvolt az elvérzés esélye, és hogy ezek nagyon nem fognak jól állni a zenekarnak, de ezt is kipipálhatjuk.
Az apróbb hangszerelési megoldások terén sem vádolhatók fantáziátlansággal: van ahol egy nyikorgó hintaszék adja az alapot, máshol csellóst hívtak segítségül és az utcán játszó zenész játéka mellett a környezet zajait is belerakták a dalba, a hatvanas évek megidézése is jól megy, szóval itt sincs probléma.
Na de akkor mi is a gond?
Hát egész egyszerűen az, hogy ezek mellett még valami hiányzik. Ez a valami pedig, ahogy haladunk előre az albumon, egyre nyilvánvalóbb: a Sounds From Nowheresville számai között egyetlen átütő, igazán magával ragadó, a Ting Tingstől azért igencsak elvárható sláger sincsen, de még ha engedékenyek vagyunk és nem várjuk el tőlük a That's Not My Name szintjét, akkor is csak olyan számokat találunk a lemezen, amiknél a négy évvel ezelőtti első lemez gyengébb számai is erősebbnek tűnnek.
Bejött hát, ami ilyen esetekben a leggyakrabban szokott: az első lemez által nagyon magasra tett szintet nem sikerült megugrani, és bár a végeredmény ennek ellenére távolról sem egy rossz lemez, azoknál, akiknél a We Started Nothingnak még majdnem négy évvel a megjelenése után is bérelt helye van az mp3-lejátszóján, a folytatás egyértelmű csalódást okoz.
Hogy mindezek után mi lesz a Ting Tings sorsa, azt nagyon kíváncsian várom.
Az albumot itt és most rögtön meg is lehet hallgatni teljes egészében.
The Ting Tings - Sounds from Nowheresville (Klikk a linkre a lejátszó indításához!)
Az együtteshez kapcsolódóan jelenleg játékunk is van, amiben az első lemez dedikált példányait lehet megnyerni. Itt vannak a részletek.
