Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Sigur Rós – Valtari
(EMI)
A Sigur Rós négy évet várt hatodik lemezének kiadásával. Persze eközben is aktív maradt a zenekar, de így utólag bele lehet ebbe azt is látni, hogy az izlandiak is elgondolkoztak rajta, hogyan lehet kimászni abból a csapdából, amit ők maguk állítottak fel. Van nekik ugyebár ez az ábrándos, mindenhol kívülálló imidzsük, amit jobb híján poszt-rocknak csúfoltak, de még ez is jobb megoldás, mint a giccsre fogékony emberek okoskodása a kortárs komolyzenéről. Ez az imidzs először sikereket hozott, mert mindenki fogékony az újdonságokra, mostanra viszont a zenekar maga sem nagyon tud vele mit kezdeni, hiszen már mindent kihoztak belőle.
Kicsit erre utalt a legutóbbi, Með suð í eyrum við spilum endalaust lemez is, ahol jól láthatóan próbálkoztak átlépni a kevésbé nagyívű popzenébe, de a Valtari egyértelmű jele annak, mekkora bilincset is jelenthet az, ha világszerte követelik az emberek az újabb giccsadagot. Mert a Sigur Rós akármennyire is jól van kitalálva, mégiscsak egy óriási giccstömeg, kiszámítható témákkal, monumentálisra visszhangosított dalokkal és kamukatarzissal. Akkor is az volt, amikor a (), szintén igazán művészi című lemezzel a csúcson voltak, csak akkor ez a fajta giccs még nem volt unalmas.
Ezzel szemben a Valtarin az jelenti az irányt, hogy a poszt-rockból elvették a rockot. Mivel a posztnak magában nincs sok értelme, ezért a Sigur Rósból gyakorlatilag ambient zenekar vált. Ettől korábban sem álltak túl messze, csak akkor az ambient lemezek nagy részével ellentétben történt is valami a dalaikban, még ha jó lassan kibontva is. Most viszont olyan, mintha egy majdnem egyórás felvezetést adtak volna ki, aminek elő kéne készítenie a Nagy Katarzist. Csak itt nincs katarzis, van viszont helyette egy olyan érzés, mint amikor valami középiskolás házibulin a részeg lányosztálytárs összehoz egy merevedést a szerencsétlen fiúnak, majd amikor belevágnának a dolgokba, otthagyja álló farokkal.
Beszélnék itt dalokról, de azok nincsenek. Éteri hangzások persze vannak, ezért nagyon jól lehet rá aludni, de a Valtari zenében is pontosan azt mutatja, ami a borítóképről is lejön: attól hogy valaki rátesz egy Instagram-effektet a fotóra, még nem lesz fotóművész, ahogy világmegváltó zenekarrá sem fog válni a Sigur Rós annyitól, hogy földöntúlinak szánt hangzásvilágban csinálják a nagy büdös semmit.
A teljes lemezt meg lehet hallgatni itt.
