Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Rolling Stone magazin nemrég Keith Richardsszal beszélgetett, ahol szóba kerül pár évvel ezelőtti közös munkája Jack White-tal. A veterán gitárost arról kérdezték, hogy kettőjük stúdiózásának lesz-e eredménye, amire Richards annyit mondott, hogy ha rajta múlna, szívesen megjelentetné a kollaborációból született alkotásokat. Richards júliusban egyébként Londonba utazik, ahol a többi Rolling Stones-taggal tartanak gyűlést, hogy megbeszéljék az 50. évfordulójukkal kapcsolatos teendőket, illetve új zenékről is szó lesz. A gitáros azt is elmondta, hogy részéről nagyon szeretné, hogy ha újra összeállna a társaság és megnéznék, tudnak-e még ő új dalokat írni, mivel neki nagyon sok kedve lenne hozzá. Arra a kérdésre, hogy esetleg ezeket a felvételeket a jó ideje producerként is dolgozó Jack White felügyelné, mindössze annyit mondott, hogy lehetséges, ő nyitott minden hasonló kezdeményezésre. További hír, hogy a Rolling Stones és Muddy Waters legendás chicagói koncertje júliusban megjelenik CD-n, DVD-n és bakeliten is.