2012.07.04. 09:00 – Lángoló Gitárok

Bohém erdő - Kilian-klippremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kilian_erdoben02.jpgNemrég jelent meg a Kilian Bohém erdő című bemutatkozó anyaga, aminek címadójához a fiatal rockcsapat most elkészítette a klipet is. "A bohém erdő, mint szimbólum egy amerikai összeesküvés elméletre alapszik, amelyet a politikai mondanivalótól és konkrétumoktól megtisztítva alkalmaztunk az albumon és a videoklipben egyaránt. Ezt a különös atmoszférát igyekeztünk minél több irányból bemutatni." - mondta az EP-ről Jacsó Miklós gitáros, amihez még hozzáteszi -  "A lemez, valamint a klip mellett, a Bohém erdő novella formájában is megjelent az énekesünk György Imre tollából." Elmondásuk szerint a klipben leginkább a zaklatottságra, a sűrű vágásokra, a hangulatra szerettek volna koncentrálni. "Nem akartunk szájbarágósan egy történetet elmesélni, azt akartuk, hogy maga a vizualitás, a képiség nyugtalanítsa és zavarja össze a nézőt. Ennek elérésében pedig az Artham stúdió titánjai abszolút partnereink voltak." - mondja Jacsó. A videót itt a Lángoló Gitárokon lehet először megnézni, sőt, a bemutatkozó EP-t is megmutatjuk a hajtás után.

A négytagú stoner-grunge rockzenekar ötlete egyébként Jacsó nevéhez fűződik, aki korábban a Nils gitárosa volt. Kiegészülve Gál Dániel dobossal (Kanagawa, Képzelt Város), Bálint Áron basszusgitárossal és György Imre (Siniak, Kelly Hits The Blue Sky) énekessel megalapították a Kiliant, amellyel tavaly novemberében hozzákezdtek a Bohém erdő című bemutatkozó EP-jük munkáltaihoz. Stílusuk egyaránt építkezik a modern és stoner rock elemekből, mint a klasszikus, torz grunge-ból. Hangzásuk a '90-es évek és az ezredforduló zenei atmoszférájához hasonul, miközben valamiféle misztikus, földtől elrugaszkodott szürrealizmus is jellemzi. 


premier rock hír exkluzív grunge stoner kilian



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása