Lángoló Gitárok

Ráhangolódtál már a turnéra?
Az előző lemezzel elég sokat turnéztunk, az újjal viszont még alig, szóval nagyon várom már, hogy elkezdődjön. Ráadásul lesznek olyan európai helyszínek, ahol csak nagyon régen vagy még soha nem jártunk. Ezek általában a legjobb bulik szoktak lenni, mint az a pár koncert, amit Lengyelországban adtunk 2010-ben. Eddigi életünk egyik legkeményebb közönsége előtt játszhattunk. Játszottunk már több ember előtt, de az itt összegyűlt tömeg elképesztő volt. Persze tudom, hogy az ilyen országokban kevés hozzánk hasonló együttes fordul meg, pont ezért ajánlom minden zenekarnak, hogy kezdjenek el Kelet-Európában turnézni. Sokkal jobb érzés ott játszani sokszor, mint mondjuk Vancouverben, ahol túltelítettség van remek együttesekből.

Van valami különleges, amit mindig magaddal viszel a turnékra?
Igazán különleges nincs, mindig ugyanazt a felszerelést visszük magunkkal. Nem igazán vagyunk híve annak, hogy állandóan váltogassuk a hangszereinket, sokkal inkább próbálunk minden alkalommal a lehető legtöbb energiát belevinni a fellépéseinkbe, de azért egy-két meglepetés nálunk is mindig akad, főleg, hogy az új számainkat fogjuk játszani.

Gondoltad volna 2008-ban mikor úgy tűnt végleg feloszlik az együttes, hogy négy évvel később európai turnéra fogsz készülni?
Igazából sohasem akartunk feloszlani, csak volt egy tervünk arra, hogy lehet nemsokára hagynunk kéne az egész zenélést a fenébe.  Úgy tűnt annak idején, hogy az együttes megállt a fejlődésben. Hiába voltunk tök lelkesek a Post-Nothing felvételei után, mégis a végén saját magunknak kellett volna kiadni. Mi szerveztük a fellépéseinket és mi próbáltuk meg eladni a felvételeinket is. Szerettük volna, ha felkeltjük valakiknek az érdeklődését, de abban az időben egyre kevésbé hittünk ebben. Semmi esélyt nem láttunk a nagy áttörésre és nem akartunk csak egy másik helyi banda lenni Vancouverben a sok közül. Ezért kellett a 2008-as szünet, hogy megmaradjon a Japandroids, de mi már elkezdhessünk kicsit más utakon járni, esetleg új zenekart alapítani.

Mi volt a B-tervetek arra az esetre, ha nem jött volna össze a zenélés?
Brian – King énekes-gitáros a szerk. -  és én az egyetemen ismerkedtünk meg, mindkettőnknek van diplomája és akkoriban rendes melónk is volt. Ennek ellenére mindketten megszállottak vagyunk és a B-terv is mindig az volt, hogy zenélni akarunk és fogunk. Még az is felmerült bennünk, hogy elköltözünk Vancouverből. Egyszerűen el voltunk keseredve, hogy mi magunk szervezte a kis pici turnéinkat a környező városokban, ahol a kutya nem volt ránk kíváncsi, ahogy nem vette a lemezeinket illetve nem hallgatta a zenénket sem senki.

A Post-Nothinghoz képest a nemrég megjelent Celebration Rock egy sokkal letisztultabb hangzású album lett, amire már nehezen lehetne használni a noise punk jelzőt.
Valamennyire ez a váltás ugyanannyira volt tudatos részünkről, mint amennyire a természetes fejlődésnek a része. A legnagyobb különbség a két lemez között, hogy most végre rengeteg időnk volt a felvételekhez, a dalok megírásához vagy a keveréshez. Mindkét albumot ugyanazon a helyen vettük fel, ugyanazokkal az emberekkel, csak a legutóbbi három évben annyit koncerteztünk, hogy zeneileg is nagyon sokat fejlődtünk, jobb zenészek, énekes és dalszerzők lettünk szerintem. Mégis kicsit kényelmetlenül érezzük magunkat a stúdióban, mert első sorban koncertzenekarnak tartjuk magunkat. Ez a kényelmetlenség főleg a Post-Nothingra volt igaz. Amikor meghallgatom a Post-Nothingot, akkor hallom mennyire idegesek voltunk a felvételek alatt. Az összes dal elképesztően gyors, mert hamar túl akartunk lenni ezen az egészen. Pedig alapból is nagyon kevés időnk volt a felvételekre, de még így is kétszer gyorsabban játszottunk mindent, mint ahogy kellett volna.  A Celebration Rockra azért megpróbáltunk áthozni ezt az energiát, hogy valahogy megidézzük az élő fellépéseink hangulatát. Megváltozott a mentalitásunk, ahogy az együttes is.

Van egy feldolgozás is a Celebration Rockon. Mi alapján döntöttetek úgy, hogy ez egy Gun Club-dal lesz?
Mindig játszunk feldolgozásokat a koncerteken, ahogy korábban vettünk fel ilyen-olyan dalokat másoktól. A Post-Nothingen viszont nincs ilyen, ezért nagyon szerettünk volna az új lemezhez készíteni egyet. Eredetileg B-oldalas szerzeménynek készült, csak aztán nagyon megtetszett nekünk és úgy alakult, hogy ráfért a lemezre. Ez a dal egyébként is kedves nekünk, mert végül ez lett a hiányzó láncszem a Celebration Rockról, miközben a dal rögzítésekor fogalmunk se volt róla, mit kezdünk majd vele később.

Ha jól tudom elég nagy The Sonics-rajongók is vagytok.
Bizony, tegnap este például az ő számaikra buliztunk.

Csak azért kérdezem, mert lassan hagyomány, hogy minden garázsrock zenekarnak meg van a saját Sonics-feldolgozása. Nektek miért nincsen ilyen?
Még nagyon régen, nem sokkal az együttes alapítása után játszottunk mi is Sonics-feldolgozást, ez szinte elkerülhetetlen volt. (nevet)

Melyiket?
A Psychót, de soha nem játszottuk el közönség előtt. Ez a dal inkább ahhoz kellett, hogy megtanuljunk egymással zenélni. Egyébként is nagyon sokat jelent nekem a Sonics – ahogy Brian is hatalmas rajongó – és nem gondolom azt, hogy azért nem kéne feldolgoznunk őket, mert túlságosan szeretjük a zenéjüket. Ahogy te is mondtad, Sonicsot játszani szinte hagyomány, de pont azért, mert annyi fantasztikus zenekar van, akikről azóta vagy elfeledkeztek az emberek vagy sohasem ismerték. Ezért egy Gun Club-feldolgozás a tökéletes alkalom arra, hogy megismertessünk a hallgatóinkkal egy fasza bandát, amiről nélkülünk lehet nem is hallottak volna. Ez egy afféle tiszteletadás azoknak az együtteseknek, akik nagy hatással voltak a mai zenekarokra, de soha nem kaptak igazán nagy figyelmet. Egy rakás együttes csinálja ezt a Sonicsszal, ezért úgy gondoltuk, hogy lehet nekik már annyira nincs szükség akkora reklámra. (nevet)

A For the Love of Ivy miatt ismerkedtem meg a Gun Clubbal nektek köszönhetően.
Komolyan? Ezt elég király hallani! Emlékszem, én is csak olyan 25 éves koromban ismerkedtem meg a zenéjükkel és az volt az első reakcióm, hogy: eddig miért nem hallottunk tőlük semmit, hogyan lehetséges ez?! Emiatt is tök jó dolog, hogy a mi zenénkkel keresztül ismerkedtél meg az övékkel.

Ha egy ember - aki még életében nem hallott a Japandroidsról – odalépne hozzád, és megkérne téged, hogy jellemezd valahogyan a zenekarodat, mit válaszolnál neki?
Azt, hogy csak egy rock and roll banda vagyunk, akik a minden energiát beleadnak a nagyon hangos, nagyon izzadt koncertjeikbe, amihez mindig úgy állnak hozzá, hogy az lesz az utolsó.