2012.11.16. 09:00 – Rácz Mihály

Felnőtteknek szól - Makám-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

borito_1.jpgMakám - Robinzon Kruzo
(Z Paraván)

A Makámot jól ismerjük a világzene felől, a nyolcvanas évek eleje óta jelen van a hazai színtéren. Több korszakot is megélt már, de két nagyot legalább, az egyik az első másfél évtizednyi kortárs és keleti zenei motívumokat sajátos hangképekké szövő, elsősorban instrumentális éra négy jelentős lemezzel, a második pedig az 1999-es, Lovász Irén és Bognár Szilvia énekesnőkkel felvett Skanzen albummal indított és ma is tartó dalos szakasz, változó felállásokban, mind a zenészi, mind az énekesnői posztokon. 2007-ben kijött még a korai időkből származó felvételeket és ritkaságokat tartalmazó Orient Occident, ám az ív mégis töretlen. Volt eddig. Ugyanis pár éve Krulik Zoltán – vagyis a Makám egyszemélyes motorja – elindított egy új történetet Robinzon Kruzo néven, aztán ez mégsem nőtte ki magát külön projectté, a dalokból összeállt egy teljes repertoár, és maradt az egész a Makám égisze alatt, aminek ugye egyébként is több énje van.

A Robinson Kruzo tehát egészen más, mint amit eddig ismerhettünk a Makámtól, nyomokban fellelhető benne némi íz a korai és a későbbi korszakokból, de ez csak azoknak tűnhet fel, akik behatóan ismerik az életművet. Itt már nem is beszélhetünk világzenéről, sokkal inkább olyasmiről, amit Krulik Zoltán jól ismer a magyar dalos és underground zenei hagyományainkból, és kapcsolódott is hozzá hosszú pályafutása alatt, bár ez eddig nem feltétlenül nyomódott át a felszínig, főleg nem markánsan. Most viszont kifejezetten megidéződik sok minden, amit szerettünk anno, az Európa Kiadótól a Quimbyn át a Kexig és Cseh Tamásig, mind zeneileg, mind pedig szövegekben.

Na igen, a szövegek! Krulik Zoltánnak elképesztő tehetsége van arra, hogy a legmarkánsabb dolgokat, politikát, kulturális mélységeket és magasságokat, forradalmakat és szerelmeket emeljen át téren és időn, és fogalmazzon meg szójátékokban, utalásokban, konkrét idézetekben és átemelésekben gazdag, ezért több szinten működő szövegeiben. Ez eddig is feltűnt a Makámot hallgatva, de sosem volt tán még ennyire megszólítva a felnőtt hallgató, mint ezen a lemezen, azért is, mert csupa olyan téma van körüljárva, amit mindenki átél, aki itt és most él, ebben a hazában. Aztán abban is újat hozott ez az album, hogy bár közreműködik a vokálokban Hornai Zóra, az énekesi posztot Krulik Zoltán végig magánál tartotta – és az eredményt hallva nagyon helyesen, ezek a hangulatok és történetek egyértelműen férfi hangot kívántak.

És nehogy félreértés legyen, ha eddig nem derült volna ki, ez elsősorban egy rocklemez, a népzenéktől odébb kerültünk most, még valami dzsesszes szín, főleg a szaxofonnal fel van festve ugyan a palettára, és néha reggae az alap, de egészében véve a fentebb már jelzett zenekarokkal rokonítható album született. És nem is akármilyen, az utóbbi idők egyik legeslegjobbja, nagyon jól felépített dalokkal, remekül hangszerelve és elmuzsikálva, amit sokadik meghallgatás után is újra és újra elő lehet venni, napjában legalább egyszer, vagyis érdemes besorolni a gyógyító lemezek sorába.

Szerintünk: (5/5)
Szerintetek: (4,6/5)

lemezkritika folk rock makám ezt hallgasd



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása