Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Deafheaven – Sunbather
(Deathwish)
Sokan a mai napig úgy gondolják, hogy a divat követése csak a mainstreamre jellemző, pedig nem. Az undergroundban is éppen úgy ütik fel a fejüket többek által követett dolgok, mint a nagyközönség előtt. Pár éve éppen a black metal lett ilyen divat a felszín alatt, de a black külsőségei és a katonás gondolkodásmód nélkül. A keményvonalas black metal rajongók érthető ellenérzésekkel fogadják a kevésbé agresszív és cseppet sem gonosz attitűdöt, de a lassan csordogáló színtéren vannak értékek.
Az egyik ilyen idén a Deafheaven Sunbather lemeze. Az úgynevezett hipszter black metal skatulyától tekintsünk is el, mert nem valószínű, hogy a zenekar csak a kívülállóság mutogatása miatt játszik black metált. A zene ugyanis marad ugyanaz, mint máskor, önkifejezési forma, amit hol jól, hol rosszul csinálnak. A Deafheaven tagjai ezt a black metálból kiindulva teszik, de a vaskalapos blackerek megnyugtatásául is mondjuk, ez a zene nem egy stílusú, és maguk a black klisék is át vannak értelmezve. A blastbeat mellett szinte folyamatosan a shoegaze ihlette harmóniák ömlenek, a kiállások is ezeket a dallamokat viszik tovább, de akkor mintha már a Pink Floyd lenne a fő hatás. A zenét összességében olyan emelkedettség jellemzi, ami mondjuk egy Anathema-lemezen van, sokszor akár az egészen zseniális The Silent Enigmáig visszanyúlva.
A Deafheaven javára legyen mondva, maximum a giccs határáig jutnak el, szerencsére azon nem lépnek át, és jó arányérzékkel nyúlnak az akusztikus témákhoz vagy a légkalapácsszerű blastbeatekhez. A károgás tulajdonképpen csak a hangulat miatt jelenik meg, a zenét szolgálja ki hangsúlyozással, kiemeléssel vagy fokozással. Elképzelhető, hogy valakiben lenne igény rá, hogy dallamos éneket halljon a dalokban, de szinte bizonyos, hogy rontaná az összképet, egyszerűen elvenné a figyelmet a lényegről, az úszó, áradó instrumentális oldalról.
A Deafheaven ennél zordabb volt az első lemezén, magyarán aki arra a gyomorcsavaró hangulatra kíváncsi, talán csalódik, de azon a vonalon nem sok fejlődési lehetőség volt, és valójában nem is tértek le nagyon az ösvényről. A dallamok kiemelése, a kevésbé cirkalmas gondolkozás inkább természetes fejlődésnek tűnik, mintsem az elvek feladásának. De ez is csak találgatás, mint ahogy a Deafheaven által képviselt jelenség okairól sem tudhatunk biztosat. Lehet, hogy csak punkos lázadás vagy egyszerűen magamutogatás, de amíg ez a hozzáállás ilyen erős lemezeket eredményez, teljesen felesleges erről elmélkedni. A Sunbather minden nyitott zenehallgatónak ajánlott lemez, és ez most tényleg nem csak lózung. Prekoncepciók nélkül tessék meghallgatni, és ne black metal lemezként.
