2013.07.29. 15:18 – Dankó János

Emelkedett hangulatú károgás – Deafheaven-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Deafheaven – Sunbather
(Deathwish)

Sokan a mai napig úgy gondolják, hogy a divat követése csak a mainstreamre jellemző, pedig nem. Az undergroundban is éppen úgy ütik fel a fejüket többek által követett dolgok, mint a nagyközönség előtt. Pár éve éppen a black metal lett ilyen divat a felszín alatt, de a black külsőségei és a katonás gondolkodásmód nélkül. A keményvonalas black metal rajongók érthető ellenérzésekkel fogadják a kevésbé agresszív és cseppet sem gonosz attitűdöt, de a lassan csordogáló színtéren vannak értékek.

Az egyik ilyen idén a Deafheaven Sunbather lemeze. Az úgynevezett hipszter black metal skatulyától tekintsünk is el, mert nem valószínű, hogy a zenekar csak a kívülállóság mutogatása miatt játszik black metált. A zene ugyanis marad ugyanaz, mint máskor, önkifejezési forma, amit hol jól, hol rosszul csinálnak. A Deafheaven tagjai ezt a black metálból kiindulva teszik, de a vaskalapos blackerek megnyugtatásául is mondjuk, ez a zene nem egy stílusú, és maguk a black klisék is át vannak értelmezve. A blastbeat mellett szinte folyamatosan a shoegaze ihlette harmóniák ömlenek, a kiállások is ezeket a dallamokat viszik tovább, de akkor mintha már a Pink Floyd lenne a fő hatás. A zenét összességében olyan emelkedettség jellemzi, ami mondjuk egy Anathema-lemezen van, sokszor akár az egészen zseniális The Silent Enigmáig visszanyúlva.

A Deafheaven javára legyen mondva, maximum a giccs határáig jutnak el, szerencsére azon nem lépnek át, és jó arányérzékkel nyúlnak az akusztikus témákhoz vagy a légkalapácsszerű blastbeatekhez. A károgás tulajdonképpen csak a hangulat miatt jelenik meg, a zenét szolgálja ki hangsúlyozással, kiemeléssel vagy fokozással. Elképzelhető, hogy valakiben lenne igény rá, hogy dallamos éneket halljon a dalokban, de szinte bizonyos, hogy rontaná az összképet, egyszerűen elvenné a figyelmet a lényegről, az úszó, áradó instrumentális oldalról.

A Deafheaven ennél zordabb volt az első lemezén, magyarán aki arra a gyomorcsavaró hangulatra kíváncsi, talán csalódik, de azon a vonalon nem sok fejlődési lehetőség volt, és valójában nem is tértek le nagyon az ösvényről. A dallamok kiemelése, a kevésbé cirkalmas gondolkozás inkább természetes fejlődésnek tűnik, mintsem az elvek feladásának. De ez is csak találgatás, mint ahogy a Deafheaven által képviselt jelenség okairól sem tudhatunk biztosat. Lehet, hogy csak punkos lázadás vagy egyszerűen magamutogatás, de amíg ez a hozzáállás ilyen erős lemezeket eredményez, teljesen felesleges erről elmélkedni. A Sunbather minden nyitott zenehallgatónak ajánlott lemez, és ez most tényleg nem csak lózung. Prekoncepciók nélkül tessék meghallgatni, és ne black metal lemezként.

Szerintünk: (5/5)
Szerintetek: (4,3/5)

lemezkritika rock metál black ezt hallgasd deafheaven



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása