2013.09.15. 10:38 – sajó d.

Meleg kovbojok pudingot esznek - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

klipmeg7.jpgSzégyelljük nagyon, de nyáron rendesen lemaradtunk jó pár magyar klipről, ezért ezt most rögtön pótoljuk tizenegy videóval, amit mellett semmiképp sem mehetünk el pár szó nélkül. Lesz itt lassított házibulis klip (Szabó Benedek), animált holdutazás (Hó Márton és a Jégkorszak), Lugosi Béla (Zagar), meleg kovboj (Möbel), de még gyilkos hűsevő növény is (Colombre Band). Ez csak az első része a nyári klippótlásnak, jövőhéten jön a következő.

Szabó Benedek - Huszonöt

Az énekes-dalszerző Kapuzárási piknik című lemezéről itt írtunk korábban, ezen a szerepel a Huszonöt is, amihez Klág Dávid rendezett egy kizárólag lassított felvételekből álló videót. A klip egy házibulin játszódik, ahol látszólag 25 év körüli emberek szórakoznak, bort nyitnak, cigit gyújtanak fáklyával vagy csak egyszerűen képtelen rendesen elkapni egy ananászt, miközben Szabó Benedek valahol a háttérben egymagában gitározgat. Az utolsó képnél mondjuk már tényleg annyira lassúvá válik az egész, hogy 10 nappal a huszonötödik születésnapom előtt már én is kurva öregnek érzem magam.

Hó Márton és a Jégkorszak - Zászlók a Holdon

A tavaly megjelent EP-jének egyik dalához készített klipet Hó Márton és a Jégkorszak, pontosabban nem is ők, hanem Drienyovszki Eszter. A bájosan aranyos videóban a Hold felszínén láthatunk csupa nem odaillő dolgot, mint egy moonwalkozó elefántot, fejjel lefelé lebegő halat és a szögletessé váló Földet. Sőt, még a korábbi Hó Márton-klipben látható pingvin is visszatér az animációs kisfilm végén.

Zagar - Mr. Lugosi

Lugosi Béla filmszerepeiből illetve a Metropolis és a Nosferatu jeleneteiből vágta össze a Mr. Lugosi klipjét VJ Kemuri. Méghozzá elég jól, ugyanis sikerült ügyesen eltalálnia a dalban történő hangulatváltozásokat a képekkel olyan érzést keltve, mintha tényleg egy alkotást látnánk, nem pedig különböző filmek részleteit. Egyébként Zagar legutóbbi lemezéről itt írtunk.

Halott Pénz - Ugyanúgy hallasz

Halott Pénz heteken belül bemutatja új nagylemezét, amin az Ugyanúgy hallasz is szerepel majd. A hiphoptól kicsit elmozduló, Four Tet-hangmintára épülő dalhoz forgatott klipben a rapper mellett Járai Márk is látható, aki a refrént énekli és rendszeres közreműködője az élő fellépéseknek. A videó egy pár kapcsolatát követi végig és rengeteg vágóképet látunk a téglafal előtt álló Halott Pénzről és a két szereplőről.

Monkeyneck - Hey Boy

A Facebook-oldala szerint Monkeyneck korábban drum and basst, hiphopot és breakbeatet csinált, majd egy évnyi floridai kitérő után hazatérve átnyargalt a house műfajra. A Hey Boy zeneileg kicsit Gramophonedzie vagy éppen a Monkey Safari zenéire hajaz, vagyis erősen érezhető rajta egy kellemesen balkáni cirkuszfeeling, amit általában az emberek vagy gyűlölnek vagy nagyon kedvelnek. A videóban szexi lányokat láthatunk biciklizni a Puskás Ferenc-stadion körül illetve egy kicsit produkálják magukat a kamerának.

Möbel - We Throw No Party 2013

A Möbel a Kanadában élő Lechner Márk projektje, aki nem mellesleg a Polar Dear electropop duó egyik fele. "A klip a texasi Austinban keszült 50 fokban és Lovas Dávid haverom rendezte, aki ezt az előző spontán dolgot is összerakta (nincs is címe a számnak). Szerintem az a cuki ebben a  mostaniban, hogy nyugodtan ki lehetne cserélni a homoszexuális kovbojt egy csajjal és akkor teljesen konvencionális anyag lenne." - írta nekünk egy emailben. A videót megnézve ezzel a gondolatsorral nem is igazán tudnánk vitatkozni.

Nobody Moves - Rockstar

Nem igazán értem a rocksztár dolog, hogy jön képbe az új Nobody Moves-klipben, mindenesetre egy lány látunk benne, aki képes fél Budapestet körbeutazni, hogy végül eljusson a Dürer kertbe a electrohouse páros bulijára. Mindenképp pozitívum, hogy a fővárosban készült szabadtéri klipektől eltérően itt legalább nem vágták be a Deák teret és környékét. Ennél többet tényleg nem tudunk elmondani, a végén látható megörülős részből talán elfért volna kicsit több.

Raedawn - Seis

A név egy fiatal magyar producerhölgyet takar, aki a downtempós Seis című dalhoz forgatott videót Dancsó Péterrel. Kicsit olyan, mintha összekevernénk az előbb említett Nobody Moves-videót a cikk elején szereplő Szabó Benedek-klippel: budapesti pillanatképek láthatók lassítva, néha visszafelé játszva napkeltétől napnyugatáig.

Colombre Band - Húsevő

A zenekart honlapján már meghallgatható a Colombre Band új albuma, mi most inkább beszélnénk az Húsevőhöz készült videóról. Ebben egy húsevő növénynek öltözött férfi elszabadul a botanikus kertből, majd vad húsevésbe kezd, aminek emberáldozatai is vannak. A város lakói felkelnek, hogy elpusztítsák a gyilkos szörnyet, aki végül cserepes növényként végzi egy lakásban.

Vagner - Valaki indul

A kaposvári Vagner klipjében egy halálfejes figura áll a középpontban, aki kimerészkedik a helyi gördeszkás parkba. Itt a helyszínnek megfelelő dolgok történnek, vagyis kettő, négy vagy több keréken trükköző extrém sportolókat látunk, akik körül néha feltűnik az említett figura. A punkos dalról egyébként korábban mi is írtunk.

Tudósok - Ha fojtogatsz (a házastársak szerelmes dala)

A szegedi Tiszaparton rendezett klipet Tövisházi Ambrus a Tudósoknak. Ebben a zenekart láthatjuk egy graffitis fal előtt ökörködni, táncolni vagy a kettőt egyszerre. Hogy ez ne legyen rém unalmas négy percig, rengeteg vágással, képtrükkel és színezéssel díszítették a videót, aminek a végén valamiért két torta is látható.


zagar klipmegosztás monkeyneck colombre band hó márton nobody moves szabó benedek möbel halott pénz vagner raedawn



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása