2013.09.29. 14:52 – sajó d.

Fotelből nézni a rocktörténelmet - A legmeghatározóbb koncertfilmek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Led-Zeppelin-1973.jpgMagyarországon is elkezdték már vetíteni az Antal Nimród által rendezett Through The Never Metallica-koncertfilmet. Összeszedtük a meghatározó és kiemelkedő koncertfilmeket: olyanokat kerestünk, amelyek rendelkeznek valamiféle narratívával vagy olyan megoldással készültek, ami akkoriban forradalminak számított.

David Bowie - Ziggy Stardust and the Spiders from Mars (1973)

Bowie 1973-as londoni koncertfilmjéhez szinte nem is kellett forgatókönyv, hiszen a csattanóról maga David Bowie gondoskodott. Ebben az időszakban kezdett igazi szupersztárrá válni, köszönhetően például a Ziggy Stardust alteregójának és a köré épített show-nak. Ez volt volt az utolsó állomás az Aladdin Sane turnén, és Bowie gondoskodott arról, hogy stílszerűen érjen véget. A koncert alatt ugyanis bejelentette, hogy ennyi volt Ziggy Stardust, többé nem lép színpadra. A jelenet mindenkit megdöbbentett, hiszen Bowie szinte senkinek sem szólt erről, még a saját zenekarának sem. Sokáig azt hitték, hogy ezzel véget ért Bowie zenei karrierje, de csak a Ziggy Stardust karaktere tűnt el örökre. A koncertfelvételek mellett láthatjuk hogyan készül fel Bowie a fellépésre és hogyan alakítják azzá az egyszerre ijesztő és lenyűgöző jelenséggé, amiért máig a legnagyobbak között emlegetik.

Beastie Boys - Basszus, ezt én forgattam! (2006)

A Beastie Boys 2006-os Madison Square Gardenben tartott teltházas koncertjének videója egészen zseniális ötletből indult ki: legyenek az nézők az operatőrök! A belépésnél kiosztottak ötven kézikamerát a rajongók között és mindössze annyit kértek tőlük, hogy soha ne állítsák le a felvételt. Ezekből vágták össze aztán a videót, ami így 2013-ban már nem tűnik akkora durranásnak, de ekkor még alig volt egyéves a Youtube! Nem lettünk volna azok helyében, akiknek ötvenszer másfél órányi amatőr felvételt kellett kijegyzetelniük, de így kerülhettek be olyan felvételek, amik normális esetben biztos nem: egyik rajongó például még a vécére is magával vitte a kamerát, egy másik néző pedig Ben Stillert és feleségét kapta lencsevégre, akik a film végén még egy rövid interjút is adtak a koncertről. 

Led Zeppelin - A dal ugyanaz marad (1976)

Sokan elátkozottnak tartják a Led Zeppelin kultikus koncertfilmjét, hiszen rengeteg dolog hátráltatta a munkálatokat, részben a tagok is. De megtehették, hiszen teljes egészében ők finanszírozták a filmet. A dal ugyanaz marad nem egy szimpla koncertfilm, mindegyik tag kapott egy saját részt, ahol kiélhették fantáziájukat. Egyesek szerint ezek inkább Planték kábítószeres hallucinációi és ez jól is hangzik így leírva, de nagyon megakasztják a koncert hangulatát, és azóta a Led Zeppelin-tagok is bevallották, hogy kicsit túl sok baromság került bele a végleges verzióba. Az élő felvételek viszont a rockzene történetének egyik legintenzívebb pillanatai, mint például John Bonham negyedórás szóló a Moby Dickben vagy a majdnem félórásra duzzasztott Dazed and Confused, amiben Jimmy Page egy hegedűvonóval gitározik.

Michael Jackson - This Is It (2009)

Szinte mindenki azt hitte, hogy a nem sokkal Michael Jackson halála utána bejelentett This Is It film csak azért jön létre, hogy az énekes halálából valaki nagyon sok pénzt tudjon összeszedni. Azonban az egyik legjobb újkori zenés dokumentumfilm lett belőle, aminek köszönhetően beleshettünk Michael Jackson próbáira. Pontosabban a This Is It koncertsorozat próbáira, ami Jacko nagy visszatérését jelentette volna, de ez sosem valósult meg a halála miatt, alig két héttel az első fellépés előtt. Így a This Is It egy olyan különleges koncertfilm, amiben végigkövethetjük egy színpadi show létrejöttét, de a főszereplő végül soha nem áll ki a közönség elé.

Rolling Stones - Shine a Light (2008)

A Rolling Stones esetében akár beszélhetnénk a Gimme Shelterről is, de az a fesztiválfilm korábban szerepelt ebben a válogatásban, így maradunk Martin Scorsese rendezésénél. Az utolsó valcer után ismét rockzenei dokumentumfilmbe fogó rendező megpróbálta egy nagy koncertfilmbe sűríteni a Rolling Stones múltját és jelenét. A gyönyörűen fényképezett Beacon Theatre-ben tartott fellépésen láthatjuk, hogy a már nagypapa korú tagok még mindig óriási show-t nyomnak. A számos közreműködő (Jack White, Buddy Guy, Christina Aguileira) és közönségben bulizó híresség (Benicio Del Toro, Bruce Willis, Bill Clinton) mellett archív és színfalak mögötti felvételeket is láthatunk, ezekkel illusztrálva a zenekar több évtizedes történetét és jelenét.

The Band - Az utolsó valcer (1978)

A minden idők legjobb koncertfilmjének tartott Az utolsó valcert szintén Scorsese rendezte, és a The Band búcsúkoncertjét mutatja be. Nem is a fellépés miatt kiemelkedő, hanem az intim hangulat miatt, amit a rendező teremtett a tagokkal készült interjúkkal, visszaemlékezésekkel. Ezt a formulát követte később Scorsese a Shine a Lightban is, de ott a hatalmas egók miatt esélye sem volt hasonlóan személyes hangvételre. A koncerten egyébként olyanok működnek közre, mint Bob Dylan, Ringo Starr, Muddy Waters és Eric Clapton.

Pink Floyd - Live at Pompeii (1972)

A Pink Floydnak sikerült az, amit talán senkit sem gondolt jó ötletnek az elején: közönség nélkül forgatták le a világ egyik legmeghatározóbb koncertfilmjét. A zenekar egy üresen kongó ókori amfiteátrumban zenélt az olaszországi Pompeii-ben, amit stúdiós felvételekkel, interjúkkal és különböző, elsőre talán véletlenszerűnek tűnő vágóképekkel dobták fel. A film igazi ereje a Pink Floyd zenéjének és a hatalmas építménynek a kapcsolatában rejlik, ahogyan a szép lassan felépülő dalokat egy omladozó műemlék illusztrálja a múltból.


pink floyd michael jackson beastie boys led zeppelin rolling stones martin scorsese david bowie



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása