Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Halott Pénz - Szólj anyunak, hogy a városban vagyok
(Szerzői kiadás)
Miközben egy ideje a hiphop reneszánszáról beszél mindenki itthon, valójában igen nehéz igazán kiemelkedő előadót vagy csapatot találni, akik ne 10-15 éves formula alapján dolgoznának. Ezért is kaphatott a szokásosnál kiemeltebb figyelmet Halott Pénz, aki mindent megtestesít, amit a mai magyar rapperek nagy része nem. Számos sikeres Youtube-videó után szép lassan összehozott egy új nagylemezt, aminél az volt a fő kérdés, hogy vajon mire elég a milliós nézettség, amikor össze kell rakni egy rendes stúdióalbumot. Az elvárás az ő esetében talán kicsit magasabb, mint társainál, hiszen pont azért terelődött rá annyira a szaksajtó figyelme, mert bátran nyitott a mainstream felé úgy, hogy nem nyúlt olcsó népzenés hatásvadászathoz és okosan megválogatta a közreműködőit. A Szólj anyunak, hogy a városban vagyok így részünkről az egyik legjobban várt magyar rapzenei nagylemez, amely ha nem is forgatja fel fenekestül a színteret, de legalább mutat egy alternatívát a még mindig a panelházak rothadó pingpongasztalain cigizgető ifjú szöveghuszároknak.
Ha valaki azt kérdezné mi annyira különleges egy vörös hajú srácban, aki Cream-felvarrós farmerdzsekiben közepesen jó flow-val rappel női seggekről, akkor a mondat első fele már meg is adta erre a választ. A különböző megyeszékhelyeken tevékenykedő trú hiphop arcokból egy egész trafiktendert lehetne újra kiírni, ezért is izgalmasabb egy olyan hanganyag, amin mondjuk van Supernem- és Trousers-frontember vagy éppen Soerii & Poolek szemben a kötelező vendégrapperekkel. Persze igazán mély, magvas gondolatoktól azért én sem tartottam, azt meghagyom azoknak, akik már a Youtube előtt is ezt csinálták.
Hála az égnek Halott Pénz is úgy súlyozta a lemezt, hogy klasszikus rapdalokból alig született egy-kettő, azok közül is csak a borzasztóan idegesítő refrénnel és rímpárral megáldott Az élet nem jó lover illetve a Parkoló, Pont olyan mint a többi és az Ilyen egyszerű - ezeket hely szűke miatt gond nélkül törölném az iPodomról szükség esetén. Ezt nem lehet elmondani a Mit tettél értem mostanábanról, ami kapott egy 2013-as ráncfelvarrást, ezzel új életet lehelve egy régi dalba. Az viszont egyértelműen feltűnik, hogy Halott Pénz nem az a fajta született rapper, akinek nincs szüksége rímsegítségként szolgáló idegen kifejezésekre és kissé erőltetett hasonlatokra, szóval azért itt-ott felszisszen az ember az olyan sorok hallatán, mint a Kóválygok a homályban mint Stallone a ringben / Frodó vagyok Kőbányán ellopták a ringem.
Az ilyen jellemző gyerekbetegségektől eltekintve viszont nem kevés érdekesség akad a lemezen köszönhetően az innen-onnan összeszedett közreműködőknek. Kőváry Zoli bluesrockos gitározása a Minden szobába kell álomban például állati dögös, aminek a dögösségi szintjét csak a Pezsgőt nem iszunk tudja felülmúlni Pálinkás Tamás (Tej) refrénjével. Ez a rockzenés hangulat egyébként kifejezetten jól áll Halott Pénznek (lásd még Feneked a gyengém), ő mégis inkább a kísérletezik tovább, és próbálja valahol megtalálni az aranyközéputat a mr2-s popzene és hiphop között. Erre tökéletes példa a Four Tet-hangmintás Ugyanúgy hallasz, a Hello lányok (Menthával és Diazzal) vagy a Farkasok dala Kamával a Mary PopKidsből. Ezekből kitűnik mennyire jól érzi Halott Pénz dalszerzőként, hogyan kell fogós, mégis egyszerű dalokat írni bármi izzadságszag nélkül. Viszont a Soerii & Poolekkel illetve a supernemes Papp Szabival készült szám már annyira átesik a ló túlsó oldalára, hogy egy pillanatra én is felnyerítettem a kissé egyszerű verzétől és az epikusnak szánt, de túl (szándékosan?) gejl refréntől.
Amúgy inkább az utóbbi évek daltermésének összegyűjtéséről van szó itt, mintsem egy pár hónap alatt összerakott stúdióalbumról. Ezzel viszont semmi gond nincs, hiszen tényleg ritka az olyan 15 számos magyar nagylemez, aminek több mint a fele abszolút slágerkompatibilis még úgy is, hogy ebből három-négy már jó ideje nagy sikerrel pörög a Youtube-on és a rádióban.
A Szólj anyunak, hogy a városban vagyok még így is kiemelkedik itthon, csak az itthon berögzült évtizedes hiphop sallangokat kellene elhagynia. Ezek nélkül egy majdnem tökéletes poplemezről beszélnénk, de a néhol erőltetett rímpárok, túljátszott érzelmes refrének és meg-megbicsakló flow miatt még bőven van min dolgozni majd a következő hanganyagon. Viszont aki képes fél tucat dalt a füledbe ragasztani mindössze három hallgatás után, az biztos tud valamit.
