Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ákos @ Fekete Sas Rendezvényház, Hódmezővásárhely, 2013.11.30.
Az elmúlt években Ákos több nagylemezéről, dvd-jéről és többezres tömegek előtt előadott koncertjéről írtam meg a véleményemet az Indexre és a Lángoló Gitárokra. Ezeknek a szövegeknek mindegyike azzal a szándékkal készült, hogy gyarapítsa az Ákosról elérhető csekély számú normális kritikák számát. Azokat a szövegeket, amik nem az elvtársi alapon magasztaló, de nem is az ilyen-olyan blogok, fórumok eleve rosszindulatú, élből fikázó hangnemében beszélnek az ország egyik legnépszerűbb zenészének produkcióiról, hanem igyekeznek azokat minél objektívebben, és lehetőleg elfogultságtól mentesen megítélni. Mindez Ákos legújabb, Karcolatok 20 című turnéja esetében sem mellékes, ugyanakkor igen nehézkes vállalkozás elfogulatlansággal próbálkozni egy olyan lemez jubileumi koncertje kapcsán, amit annak idején, gyerekkoromban nagyon sokat hallgattam. (Fotók: Juhász Viktor)
Ákos a 2084 című legutóbbi nagylemezének csarnokokban és fesztiválokon előadott nagyszínpados turnéja után az 1993-as első szólóalbumának húsz évvel ezelőtti megjelenését színházakban, dísztermekben, ülős koncerteken gondolta megünnepelni. Az elmúlt hetekben fellépett például az Erkel Színházban és a Művészetek Palotájában is. Mindezek, és a lemez anyagának ismerete alapján a hódmezővásárhelyi Fekete Sas Rendezvényház nagytermébe szervezett előadásról előzetesen joggal volt feltételezhető, hogy az egy akusztikus, csendes, nosztalgikus, sztorizós fellépés lesz. Ennek azonban végül csak a fele jött be. Nosztalgikus volt és sztorizós, akusztikus jóval kevésbé, csendes pedig egyáltalán nem.
A közel harminc számból álló, egy negyedórás szünettel együtt majdnem háromórás program során Ákos és zenekara egy az egyben eljátszotta, eredeti sorrendben az ünnepelt album valamennyi dalát. Persze a nosztalgia, úgy tűnik, annyira erősen azért nem dolgozott Ákosban, hogy mindezt az eredeti hangszerelésben tegye meg, úgyhogy szokásához híven Szakos Krisztián segítségével újrahangszerelt, a mostani hangzásához közelebb álló, leginkább szintis, rockos változatokat játszottak. Az album legemlékezetesebb dalainak (Tanulékony szörnyeteg, Hello, Tudnom kell, Keresd meg a lányt) karakterén pedig jó érzékkel szinte alig változtattak, így ezekkel tényleg nosztalgiázhatott, aki akart. A Karcolatok dalai mellett persze játszottak még egy rakás egyéb számot is, a koncert elején inkább meghittebb, intimebb dalokból (Egyetlen hívó szó elég, Még közelebb, Játsszuk el, A lepkegyűjtő stb.), a végén pedig régebbi, zajosabb slágerekből válogatva (Örvény, Táncolj a tűzön át, Ilyenek voltunk stb.), úgy, hogy az alapvetően ülős koncert végére azért már az egész terem állva bulizzon. Csendesnek és visszafogottnak mondjuk egyébként sem volt nevezhető a koncert: a Fekete Sas impozáns, báli hangulatú dísztermébe olyan villódzó fényeket, hangtechnikát és színpadképet pakoltak, hogy lényegében egész este egymással randevúzott a 19. és a 21. század.
Persze összességében mindez, így egyben, gondolom, baromi hosszúnak, töménynek, nehezen, és csak komoly rajongók számára befogadhatónak hangzik. Ilyen probléma azonban meglepő módon egy pillanatig sem merült fel a produkció során, köszönhetően Ákos három-négy számonként előadott hosszabb átvezetőinek, amikkel ügyesen sikerült elérni, hogy a fanatikus rajongók és a szimpla érdeklődők is jól szórakozzanak. Az ezek során elmesélt történetek egyrészt a megszokottnál jóval közvetlenebb, barátibb, már-már családias hangulatot kölcsönöztek az estének, másrészt kisebb adagokra bontották az egészet. Ez pedig egy ilyen hosszúságú produkciónál már nem árt, hiszen a legutóbbi album kapcsán is felmerült, hogy az énekes így jóval kevésbé üli meg egy nem fanatikus rajongó gyomrát. Ráadásul Ákosnak sikerült a történeteivel nem átesni a ló túloldalára, sem azok tartalmát, sem azok előadását illetően. Beszélt az egyes a dalok keletkezésének történetéről, de nem fárasztotta a közönséget unalmas részletekkel, időnként ki-kikacsintott belőle a látens stand up komédiás, de azért nem képzelte kapásból Hofi Gézának magát. (A koncertből egyébként rögtön kettőt is nyomtak, egyet délután, egyet este. Mi a délutánit láttuk.)
Úgy tűnik, kifejezetten jól sikerült ez az év Ákosnak: a SZIN-en adott koncertje közben végre azt éreztem, hogy nem veszi túl komolyan magát, természetesen laza volt, könnyed és még akár az is lehet, hogy nem volt minden egyes lépése előre kitalálva. Nem hiányzott belőle a természetesség, az ösztönösség, a könnyedség. Ezúttal pedig ismét egy emlékezetesen jól sikerült koncertet mutatott be, amiben nem csak a nála szokásos, már unásig emlegetett profi kivitelezést lehet dicsérni, hanem a szegedi koncertje kapcsán említett pozitívumok nagy része is ismét megvolt. Ráadásul egy olyan műfajban (ülős koncertes nosztalgiázás) sikerült egy nem eltúlzott, giccses, hanem abszolút élvezhető produkciót összeraknia, amiben egyébként nagyon könnyű mellényúlni.
