2013.12.18. 16:23 – Lángoló Gitárok

Nyugdíjas koráig börtönben marad a Lostprophets pedofil énekese

ez az utolsó vonat nem haza visz

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

watkins.jpgA zenetörténelem egyik legdurvább bűnügyében hirdettek ítéletet ma Ian Watkins volt Lostprophets-énekes ügyében, ahol azt döntötték el, hogy milyen büntetés jár a frontember által elkövetett pedofil bűncselekményekért. Watkins korábban teljes beismerő vallomást tett, ezzel pedig felgyorsították az eljárást, ezért is ítélkezhetett alig pár héttel a beismerés után a bíróság ilyen hamar. Az egész napos ítélethirdetés után végül összesen 35 év fegyházban letöltendő büntetésre ítélték az énekest. Ennek a kétharmadát mindenképpen rácsok mögött kell töltenie, csak utána kerülhet feltételes szabadlábra. A 36 éves énekes tehát 23-24 évig biztosan börtönben marad, vagyis legkorábban hatvanévesen szabadulhat. A két nő, aki bűntársként vett részt a gyermekek zaklatásában, és segítséget nyújtottak az énekes pedofil hajlamaihoz, 14 illetve 17 év börtönt kaptak. Egyébként a Mirror szerint Watkins az ügy kirobbanása óta százezer fontot (több, mint 35 millió forint) kereshetett azokból a jogdíjakból, amiket azért kapott, mert a dalait lejátszották az ügyhöz kapcsolódó hírekben.


hír pedofília ian watkins lostpophets



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása