2014.03.26. 12:14 – dankógábor

A szokásosnál keményebb az új Wovenhand-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Elgondolkoztunk rajta, hogy milyen lenne már, ha a Wovenhand és a Converge együtt indulna turnéra. Aztán megállapítottuk, hogy jó lenne. Mindkét zene erősen a lélekben vájkál, szóval simán rokoníthatók egymással. Még akkor is, ha az egyik suttogva húz a mélybe, a másik meg ordítva letaszít. Onnan jutott ez eszünkbe, hogy a Wovenhand új nagylemezét a Converge énekesének főként punk/hardcore/metálra szakosodott kiadója, a Deathwish jelenteti meg, szóval egyáltalán nem elrugaszkodott ötlet ez. Lesz ebből még valami, mindenki meglátja. Az új Wovenhand-lemez meg úgy néz ki kicsit direktebb, zúzósabb lesz, mint az eddigiek. Legalábbis az alább hallható Hiss című dalból ítélve, de ez azért elég elhamarkodott ítélet. Mindenesetre eléggé várjuk a lemezt, meg az A38-as koncertet is.


folk rock hír dark wovenhand



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása