2014.08.06. 13:27 – dankógábor

Ezt kell tudni a vasárnapi Converge-koncertről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Először is, hogy lesz. Eléggé örülünk neki. Most (augusztus 10-én) megint az A38-ra kell menni azért, hogy az egyik legjobb hardcore-zenekart megnézze az ember. Friss lemezük most nincs, csak úgy turnézgatnak, de mivel szeretnek nálunk játszani, meg mivel az egyik legnagyobb magyar rajongójuk koncertszervező, így be-be esnek így is. Én rossz koncertet még nem láttam tőlük. Ráadásul most két olyan csapattal jönnek, amik szintén megérik a pénzüket. Ezek a svéd Martyrdöd, illetve a norvég Okkultokrati. A főzenekarral ellentétben mindketten lemezbemutatóznak. A Martyrdödnek a Stereogumon volt az albumpremierje nemrég, az meg ugye nem rossz hely. Mondjuk az Okkultokratinak meg a Noiseyn, szóval ez sem marad el menőségben, sőt. Alább mutatunk zenéket, régieket, frisseket, hogy lehessen készülni.

Ez a Converge legutolsó nagylemeze, itt írtunk róla:

Itt a dobos szemszögéből láthatjuk milyen egy koncertjük:

Ez a Martyrdöd legutóbbi lemeze. D-beat erős black/death metalos felhanggal, svédül. Elég jó.

Hasonló a norvég Okkultokrati is. Itt az ember eszébe juthat rögtön a Darkthorne is, mint hatás. Amúgy ez is ilyen black metalos hardcore punk, az meg csak jó lehet.

Nekik klipjük is van:

Szóval baromi jó este lehet ez a vasárnapi!


punk metál hardcore hír black converge martyrdöd okkultokrati



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása