Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Egy zenésszel készített interjúban inkább annak munkásságával, mint magánéletével érdemes foglalkozni. A magánélete az ő dolga, és optimális esetben kevésbé is érdekli az olvasókat, mint a dalai. Bérczesi Robival egy kicsit más a helyzet, mert bár a zenéje nála is nagyon fontos téma, az ő magánélete jobban érdekli a legtöbb embert, mint más zenészeké. Ez nem is véletlen, hiszen Bérczesi olyan dolgokon ment keresztül az utóbbi másfél évtizedben, amilyeneket a legtöbben elképzelni sem tudunk. A drogokkal való szakítása utáni interjúi nagyrészt arról is szóltak, hogy mi történt vele drogosként, és hogyan szabadult meg a függőségétől a kórházban. Mi most a kórház utánra koncentrálunk, hogy mi történt vele azóta, illetve persze a zenéjére is, elsősorban a hamarosan megjelenő új hiperkarma-albumra.
Mi történt veled azóta, hogy kikerültél a kórházból?
December 29-én kerültem be a kórházba, és a januárt, a februárt, a márciust és az áprilist bent töltöttem. Májusban, ahogy kikerültem, egyből adtam egy akusztikus koncertet, utána meg úgy éreztem, hogy egy kis levegőváltozásra van szükségem, úgyhogy júniusban kimentünk Londonba a barátnőmmel nyaralni. Ott töltöttük a nyarat, felléptem egy-két magyar klubban, illetve egyszer utcazenéltem is, de alapvetően inkább a pihenésről, a tisztulásról és a környezetváltozásról szólt a dolog. Aztán augusztus 5-én hazajöttünk, és befejeztük a zenekarral a harmadik lemez felvételeit, amit még májusban kezdtem el a kiutazás előtt, és mostanra jutottunk el odáig, hogy készen vagyunk vele.
Olyan volt a londoni út, mint amilyennek tervezted?
Nem nagyon, mert nem mertem utcazenélni. Valahogy úgy éreztem, hogy az utcazenész egy hívatlan vendég, úgyhogy nem volt képem hozzá. Amikor egyszer játszottam a Temze partján, ahhoz meg kellett innom majdhogynem egy liter bort. Egy órát zenéltem, a járókelők ezalatt bedobtak tíz fontot, úgyhogy ha minden nap utcazenéltem volna egy három-négy órát, akkor abból megéltem volna. Rengeteg dalt megtanultam és készültem is a dologra, és mégis, mikor odaértem, akkor úgy éreztem, hogy az utcazenélés valahogy nem nekem való. Vagy nagyon le kellett volna innom magam hozzá, lehet, hogy azt kellett volna csinálni, nem tudom. De azt az egy alkalmat élveztem. Egyébként úgy lett vége, hogy körülbelül egy óra után kijött a parkőr és elküldött minket onnan a Temze partjáról. Háromszor zenéltem magyar közösségeknek, az jó volt, és egyszer elmentem egy ilyen nyitott estére, ahol gitárosok zenéltek gitárosoknak, ott is eljátszottam két számot. A többi időt írással töltöttük otthon.
És miket írtál?
Letisztáztam a harmadik lemez szövegkönyvét, meg egy forgatókönyv szövegkönyvét is leírtam, ami egy filmsorozathoz készül, és még nem tudjuk, hogy mi lesz belőle, az nem zenei témájú. Illetve egy színdarabhoz kezdtem el a diktafonos jegyzeteimet összrendezgetni, amit a Baltazár színháznak írok. A Baltazár Színház egy fogyatékos srácokból és lányokból álló színtársulat, nekik dolgozom egy saját színdarabon.
Londonban egyre több magyar van. Ezt mennyire érezted? Mennyien ismertek fel téged?
Sok magyarral találkoztam én is. Egyszer elmentünk a boltba, és amikor fizettünk, a pénztáros lány magyarul válaszolt. Elsőre az ugrott be, hogy milyen jó a kiejtése, aztán rájöttem, hogy nem angolul beszélt hozzám, hanem magyarul. Nagyon sokan vannak, de szerintem ez ennek az egész Európai Uniónak a lényege, hogy mi elmegyünk külföldre, a külföldiek idejönnek, keveredünk. A mesterséges országhatárok eltűntek, maradtak az egyes népek, népcsoportok az egyes területeken, völgyekben, dombokon, buckákon, különböző országoknak a népei, és most összekeverednek egy egységes kinézetű néppé, a Föld népévé, mondjuk így.
Visszamész majd Londonba, vagy valahova máshova?
Mindenképpen angol nyelvterületen szeretek lenni, ha külföldre megyek, mert csak az angol nyelvet beszélem. Tudom azt, hogy minden országban megértik az angolt, de mégis, hogyha valahova elmennék, az Londonon kívül New York vagy Los Angeles lenne, illetve Kanada, ami a kedvenc országom. De odáig még hosszú út vezet, egyelőre itt Pesten szeretném a helyemet megtalálni, aztán majd meglátjuk, hogy hova lehet elmenni körülnézni, nyaralni.
Akkor most berendezkedsz itt, Budapesten?
Igen. Arra nagyon jó volt ez a londoni út, hogy megtudjam, hol a helyem. Már tudom, hogy mindenképpen itt, Budapesten. Ebben előre nem voltam teljesen biztos, de azért is mentem ki Londonba, hogy ezt biztossá tegyem önmagam számára is. Most, hogy visszajöttem, elkezdtünk a zenekarral próbálni, és készülünk a lemezbemutató koncertünkre, ami október 31-én a PeCsában lesz. Számunkra ez lesz az év legfontosabb napja, itt eljátsszuk az összes számunkat, az új lemeznek a számait is, amik már tizenegy éve készülnek. Erre készülünk most ezerrel, ennél távolabbi terveket most a hiperkarmával kapcsolatban nem is tudok mondani.
És mással kapcsolatban tudsz?
Mással kapcsolatban igen. Szeretnék felvenni egy második lemezt, az Én meg az Ének – emléxel? folytatását, emléxel még? címmel, ami húsz további magyar nyelvű feldolgozást tartalmaz, és annak a bemutatóját majd tavasszal szeretném, a lemezmegjelenéssel együtt. Rendes, élő zenekaros fellépés lesz, nagyjából ugyanazokkal a tagokkal, mint akikkel a hiperkarmában játszunk.
Amióta visszatértél, mennyire tudtad felvenni ugyanazt a ritmust, amit régen? Mennyire tartod a kapcsolatot a régi barátaiddal?
Engem a drog 1999-ben sodort el magával. Akkor még csak alkalmi szívó voltam, 2000-ben váltam mindennapos drogossá, amikor már tényleg minden napomat az vezérelte, hogy beszerezzem a drogot, és a barátaim is mind drogfüggők voltak. Ez tizennégy éve volt, úgyhogy azóta sok barátom eltűnt, levitézlett, meghalt, és sok minden történt velük, amikről talán én nem is tudok. Mindenesetre a drogos kör most elkerül engem, főleg amióta nyíltan vállalom a józanságomat. Azóta se a dílerek, se a drogos barátok nem keresik a társaságomat, mert félnek attól, hogy ezzel rájuk terelődik a figyelem. És ezt teljesen megértem, mert amikor én is drogoztam, akkor nem mertem ilyen nyíltan beszélni róla, mert nyilván féltem attól, hogy elkapnak és lecsuknak, vagy valahogy felelősségre vonnak. Most viszont, amióta leálltam már, el tudom, el merem, és el is akarom mondani azt, hogy mi történt az alatt a tizenix év alatt. Abban az időben, amikor én úgymond kiszakadtam a valóságból, teljesen másmilyen zenekarok voltak a topon, másmilyenek voltak a fiatalok. Azóta felnőtt egy teljes generáció, akiknek már abszolút mást jelentenek a zenék, máshogy hallgatják, és máshogy is csinálják őket. Úgyhogy nekem itt annyira új minden, hogy meg sem próbálok felzárkózni, hanem ösztönösen úgy cselekszem, ahogy egy leállt drogosnak kell, vagy lehet, hogy minden embernek kéne. Mindenképpen szeretném bepótolni a családommal azt az időt, amit drogozásra vesztegettem el, pedig rájuk kellett volna fordítanom. Úgyhogy egyelőre a személyes baráti, családi kapcsolataimat építem, és ezzel párhuzamosan persze a közönséggel való kapcsolatomat is. Mert van, aki azt mondja, hogy azzal, hogy én drogoztam, megcsaltam a hiperkarma közönségét. Sokat gondolkoztam ezen, és arra jutottam, hogy nem csaltam meg őket, csak szükségem volt az egyedüllétre, és ez teljesen más, mint a megcsalás.
Hogyhogy ennyire nyíltan beszélsz a drogos időkről, amióta tiszta vagy?
A barátaim óvtak attól, hogy így tegyek, mert hogy ebből akár még rendőrségi ügyem is lehet . De hát ez abszolút egy egészségügyi probléma, és ha ebből bárki rendőrségi ügyet csinál, akkor szerintem eléggé önmagáért beszél. Én nem azért beszélek ilyen nyíltan, hogy azoknak segítsek, akik meg akarják előzni, hogy a gyerekeik drogozzanak. Én azoknak szeretnék segíteni, akik már benne vannak, és a családtagjaik tehetetlenül állnak, a barátaik nem tudnak velük mit kezdeni, és már rájöttek arra, hogy rossz, hogy nagyon mélyen vannak, csak nem tudják, hogy hogyan jöjjenek ki. Nekik szeretnék segítő kezet nyújtani. A drogmegelőzés egy könnyített feladat, az nem az én asztalom, de szerintem arra is vannak emberek.
Mennyire látod most máshogy a világot, mint mondjuk egy éve?
Teljesen máshogy látom, mindenféle cinizmusnak az árnyéka is eltűnt belőlem. Én akkor sem szerettem a cinikus énemet, de hála Istennek, le is kopogom, most már teljesen száműztem magamból, csak a jóakarat és a szeretés vezérel. Szándékosan nem szeretetet mondtam, mert azt tartom, hogy a szeretet a fogalom, és a szeretés pedig maga a folyamat, ahogy az emberek szeretik egymást. Minden olyan perc, amit nem kedvességgel és jóakarattal egymáshoz fordulva töltenek el az emberek, az teljes mértékben elvesztegetett, az ablakon kidobott idő.
Milyen lesz az új lemez, a konyharegény?
Olyan dallamok és olyan szövegek vannak rajta, amik egyszerűek, vagy legalábbis egyszerűnek tűnnek, viszont csak én tudom azt, hogy mennyit dolgoztam minden szótagnak, minden hangnak a megfelelő helyre igazításával, csiszolgatásával. Csak reménykedhetek abban, hogy ez hosszú távon meghallatszik majd a dalokon. Ez egy többszöri meghallgatásra beugrós lemez lesz, nem annyira elsőre emészthető. A legrosszabb esetben később se fogják meghallani azt az emberek, hogy mennyit dolgoztam vele, de hát ez benne van a pakliban. Én nagyon remélem, hogy idővel ez a lemez beérik, de arra nem számítok, hogy elsőre be fog ütni, mert ezek nem olyan dalok. Tizenegy dal lesz egyébként rajta, köztük olyanok, mint a Pont, amit már a 2011-es visszatéréskor is játszottunk.
Mire készültök a lemezbemutató koncerten?
Egészen pontosan harmincegy számot szeretnénk eljátszani, az első két lemezünknek a törzsanyagát, tehát gyakorlatilag az összes dalukat, és a harmadik lemez dalait is. Tehát ez azt jelenti, hogy szinte minden számunkat eljátsszuk, és vendégművészek is fel fognak velünk lépni egy-két dalban. A lidocainban Fluor fog segédkezni, aki ezt a dalt fel is dolgozta, ezen kívül még fellép velünk Müller Péter, Halott Pénz Dávid rapper, és Szekeres András, aki az erdő című dalt fogja majd elénekelni velünk.
Egyik korábbi interjúdban azt mondtad, hogy Bérczesi Robi világa olyan, amiben meghalni muszáj, de nem kötelező. Erről nekem egy Lovasi-dalszöveg jutott eszembe, ami úgy szól, hogy „élni lehet is, nem csak muszáj”. Én úgy éreztem, hogy ez a két dolog nincs annyira messze egymástól.
Egyáltalán nincs. Annyira nincs, hogy én a dalszövegírást a Lovasi hatására kezdtem el, úgyhogy ha magyar dalszövegírót kell mondani, aki rám hatással volt, akkor az első sorban a Lovasi András, második sorban pedig a Bródy János. Szóval én a Lovasi-iskolának a növendéke vagyok. Egy másik Kispál-szövegben meg az van, hogy „meghalni muszáj”; de nem kötelező – ezt már csak én tettem hozzá persze. De mindenképpen ő hatott rám a legjobban, nagyon sokáig küszködtem azzal, hogy hogyan ne írjak olyan dalszöveget, ami kispálos, lovasis lenne.
Most fel is dolgoztad az egyik Kispál-számot a Szimfonikon, Lovasi is egyet a tieid közül, és együtt is előadtatok egy dalt.
Igen, úgy álltam hozzá ehhez a fellépéshez, hogy ha a Lovasi elvállalja, akkor én is elvállalom, mert vele szerettem volna párban lenni. Hála Istennek elvállalta.
Sok más zenésztárssal vagy még jóban egyébként?
Hát például a Kiss Tibivel még régebben, mikor drogoztam elég sokat jártunk össze, meg füvezgettünk is együtt, de aztán ő leállt, és nyilván ő kikerült ebből a körből, én meg benne maradtam. Utána pedig most, hogy én is kijózanodtam, találkoztunk, és megbeszéltük, hogy mindenképpen össze fogunk futni józanul is, mert végülis mondhatom azt, hogy mindig is jó barátok voltunk.
Amikor nagyon mélyen voltál, gondolom, nem követted annyira a világ dolgait. Most mennyire figyelsz oda arra, ami körülötted zajlik? Mindig is introvertált voltál, mennyiben fordulsz most jobban kifelé?
Annyiban, hogy ha kimegyek a lépcsőházból, magam körül látom a rengeteg külföldit, hallom a hírekből, hogy rengeteg magyar elhagyja az országot, és ebből én arra következtetek, hogy valami olyasmi történik az országgal, ami előre borítékolható volt. Elmosódnak, aztán eltűnnek az országhatárok, így eltűnnek a népek közötti korlátok is, és így Magyarország is beolvad ebbe az unióba. Nem tudom, hogy ez ellen miért kell bárkinek is bármit ágálni, nyilván kicsit új és szokatlan a dolog, de ki lehetett számítani, hogy ez fog történni. Szerintem ez teljesen jó, hogy nemzetközivé lesz a világ.
