2014.12.16. 15:45 – dankógábor

December 28-án vége az Illésnek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Mindezt a Borsból tudtuk meg, ahonnan az is kiderül, hogy a tagok szerint lényegében már most sem létezik a zenekar.

Mindannyiunknak az volt az érzése, hogy az Illés már egy nem létező zenekar, ezért az Illés nevével fémjelzett koncerteket már nem fogunk adni.

- mondta Bródy János. A december 27-én és 28-án tartandó arénás Beatünnepen sem az Illés lesz a főszereplő, hanem a dalok, amiket vagy a majdnem 50 éves együttes vagy valamilyen fiatal csapat ad majd elő. A zenéléssel sem a Szörényi testvérek sem Bródy nem hagy fel amúgy, csak végleg 

átadják az emlékezetnek az Illést.

Volt már egyébként Beatünnep Veszprémben, ahol az Illés mellett olyanok léptek színpadra, mint a Subscribe, a PASO, az Anna & The Barbies, az Ivan & The Parazol, a Vastag testvérek, Szabó Ádám illetve Feke Pál. Az előadást Novák Péter rendezi.


rock illés beat beatünnep



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása