Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Mindig izgalmas történet, amikor korábban bizonyított zenészek állnak össze egy új produkcióban, hogy újraértelmezzék magukat és egy kicsit kimerészkedjenek megszokott terepükről. Első ránézésre a Fluor és Diaz alkotta Wellhello is ilyennek tűnhet, jogos hát a kérdés: az elnöki lakosztály komfortzónát vagy egy felfedezésre váró világot jelent?
Mindössze két Wellhello-dalt ismert a világ, amikor máris egy százállomásos turné lett lekötve. A háttérben mennyire van készen ez a produkció?
Diaz: Igaz, hogy a Wellhello egy új projekt és alig telt el egy kis idő az indulása óta, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy mindkettőnk pályafutása ennél sokkal régebbre nyúlik vissza - mindezek gyümölcse inkább, ami most történik velünk. Mindketten több mint tíz éve zenélünk már, ami alatt voltak többéves periódusok, amikor látszólag semmi nem történt, a háttérben viszont folyamatosan dolgoztunk. Mikor mekkora sikerrel, de az biztos, hogy ezek most ebben a produkcióban értek össze, szóval túlzás lenne azt állítani, hogy egy kétdalos produkciónak szólna ez a felhajtás.
Fluor: Bennem volt egy kis félsz az első koncert előtt, hogy milyenek lesznek a reakciók, hányan lesznek a közönségből, akik csak a két említett dalt ismerik majd, de úgy tűnik, hogy van olyan múltunk, amire tudunk támaszkodni. Megjártuk már a nagy mainstreamet és az undergroundot is és ezen élmények tükrében tisztult le, hogy hova akarunk tartozni. Ez pedig most egyértelműen a Wellhello. Nyilván ez még folyamatosan alakul, még nem találta meg a tökéletes, száz százalékos állapotát. Ezért is történhetett, hogy már létezett a Wellhello, de még kijöttünk közben egy Diaz & Fluor-dallal, mert koncepciózusan ebbe a világba még nem illeszkedett bele. Az igazi persze az lesz, amikor kint lesz annyi dalunk, hogy egy Wellhello-koncert a saját lábán is megáll majd a külön-külön hozott múltunk zenei darabjai nélkül is.
Az eltelt évek miben szolgálnak most jó munícióként?
Diaz: Amikor elkezdtem zenélni, nem az motivált, hogy tíz év múlva majd ebből akarok élni. Szerettem zenéket írni a haveroknak és arra inspiráltak a kedvenceim, hogy én is alkossak. Ahogyan akkor, úgy most sem azt figyelem, hogy az adott dal mennyire fog bejönni a hallgatóságnak. Nyilván ma már folyamatos figyelem szegeződik ránk, de elsősorban azt tartom szem előtt, hogy a dalok a magam mércéjét üssék meg. Sok emberrel kellett dolgoznom ahhoz, hogy azt érezhessem, jó Tomival együtt lenni. Neki be is kellett vallanom a minap, hogy ma már fura lenne úgy a színpadra lépnem, hogy ő nincs ott mellettem.
Fluor: Nekem is le kellett húznom öt évet olyan színpadokon, ahova ma már nem tenném be a lábam, hogy most azt érezhessem, a megfelelő helyen vagyok. Lacival pedig már ismerjük egymás legapróbb rezdüléseit: összeszoktunk, rendelkezünk akkora rutinnal, hogy elégedetten tudjuk építeni ezt a műsort.
Karakterben viszont nagyon különbözőnek tűntök.
Fluor: Van, amiben különbözőek vagyunk, de a fontos dolgokban mindketten ugyanúgy viselkedünk. Inkább azt mondanám, hogy Diaz egy kicsit nyugodtabb, bennem viszont folyton dolgozik a bugi.
Diaz: Mindkettőnkben nagyon erős a szorgalom és ezt arányosan rakjuk bele a munkába. Én korábban részt vettem olyan projektekben is, ahol többet kellett dolgoznom a megfelelő eredményért, vele viszont tök jól le tudjuk osztani a feladatokat. Az arculatépítés területén például, amihez én kevésbé értek, ő legalább annyit teljesít, mint én a dalszerzésben.
A privát karaktereitek jellegzetességei menyire érvényesülnek a szerzői munkában?
Fluor: Nem lehet ebből általánosítani. Amikor a világ szemében egy hülyegyereknek tűntem, a háttérben annál nagyobb fegyelemmel és szigorral toltam végig az egészet. Olyan fegyelemmel, amire amúgy kevesen képesek.
Diaz: Igen, vannak dolgok, amikben Tomi sokkal tudatosabb, mint én. Nagyon csalóka lehet az a kép, ami él rólunk. Én megfontoltabb vagyok a nyilatkozataimban, a Tomi látszólag kevésbé, viszont a háttérmunkában előfordul, hogy ő az, aki sokkal koncepciózusabban és keményebben dolgozik.
Volt olyan pillanat a pályátok során, amikor nem mentek annyira szépen a dolgok és el kellett gondolkoznotok azon, hogy félre kell raknotok a zenélést vagy akár ideig-óráig le is kell mondanotok róla?
Diaz: Nekem ilyen nem volt, éppen azért, amit korábban is említettem, hogy hobbiként fogtam fel az egészet. Jó, persze, több volt mindig is, mint egy sima hobbi, de mivel a megélhetésemet nem ebből szándékoztam felépíteni, így ha nem ez tartott el, akkor sem estem pánikba. Amikor Budapestre költöztem és bejöttek az első olyan munkák, hogy már pénzt is kerestem belőlük, még akkor is megesett, hogy benzinkúton dolgoztam mellette napi 12 órában. Hazamentem, marha fáradt voltam, de éppen ez volt a kikapcsolódás utána. Ekkor már az is elégtétel volt nekem, ha szerzőként kreditet kaptam egy olyan csapat dalában, akiket szerettem. Ha innen nézzük, jóval később jött a tudatos előadói működésem.
A Mizu óta négy év telt el. Mennyire kell még mindig viselned, magyaráznod azt az időszakot? Mennyire van jelen a mostani megítélésedben?
Fluor: Nekem az elmúlt két évem azzal telt, hogy folyamatosan átpozícionáltam magam a falunap-pláza-tengelyről az egyetemi bulikra, fesztiválokra. Zeneiségében is elengedtem 2013-ban már az elektro-ügyeket. Elértem annak a maximumát és nem is maradt benne már felfedeznivaló terület. Nem beszélve arról, hogy nagyon lefárasztott már a végére az az időszak, kórházba kerültem, pánikbeteg lettem. Ez kiirtotta belőlem a motivációt is és új kihívások után kellett néznem.
Amikor aztán túlléptél ezen az időszakon és újra összeraktad magad, hogy érezted: megérte az a siker azt a kijózanodást, amit utána kellett kiizzadnod magadból?
Fluor: Sosem voltam olyan ember, aki utólag megbánt volna bármit is. Mindenből tanulok. Éppen attól válsz alkalmassá egy adott dologra, hogy előtte kipróbálod magad más helyzetekben. A nagy felhajtás mellett kellett az a hatszáz pofon is, hogy most az lehessek, aki vagyok. Még egyszer nem csinálnám végig, de jó tapasztalat volt, így már tudom, hogy mennyire nem vagyok celeb alkat és letisztult teljesen az irány, amerre menni akarok. Az, hogy két métert nem tudtam menni az utcán jó vagy rossz megjegyzések nélkül, inkább teher volt.
Pedig úgy tűnt, hogy élvezed!
Fluor: Persze, mert ha kilépek a színpadra, ott sem fogod látni rajtam, hogy amúgy fáradt vagyok! Ehhez is kell egyfajta profi hozzáállás. Ez egy ilyen játék. Aki belemegy, annak el kell fogadnia, hogy akkor is vállalni kell az ezzel járó dolgokat, a folyamatos szereplést, ha éppen nincsen kedve hozzá vagy kettő órát aludt előtte. Ha bevállaltad, vigyed végig, mindennel, amivel jár. Ezt végig szem előtt tartottam. Ma már nem feltétlenül kelek fel egy reggeli beszélgetős műsorért, de nem bánom, hogy végigtoltam.
Ezek szerint úgy érzed, hogy nem kezelték a helyén, amit akkor csináltál?
Fluor: Hajlamosak az emberek túlmisztifikálni a zenészeket és mint a fociba, ebbe is belemagyarázni olyan dolgokat, amikhez amúgy semmi köze. Felszínesek, nem néznek utána. Ezért is figyeltem arra, hogy mindent azért ne dobjak a siker érdekében a farkasok elé.
Diaz, te már évek óta dolgoztál a háttérben több produkción is, amikor először kezdtél el óvatosan előlépni a rivaldafénybe.
Diaz: Kevesen tudják, de én nagyon korán, a zeneírás mellett folyamatosan írtam már a rapszövegeimet, de ezeket sokáig nem mutattam senkinek.
Nem bíztál bennük?
Diaz: Inkább úgy fogalmaznék – és ez igaz mindkettőnkre – hogy maximalista vagyok. Nem akarok kiadni a kezemből olyan dalt, amelyről úgy érzem, hogy magamhoz képest nem tökéletes, noha már adott állapotában is kimehetne és garantáltan termelné a megtekintéseket. Szinte teljesen véletlenül született az első vokálfelvételem is: Mentha hívott át, hogy egy alakuló Hősök-felvételhez keres egy hangmintaszerű vokált és hogy keressünk valakit erre. Én kiengedtem a hangomat, hogy ilyesmire gondol-e, ő pedig azonnal rávágta, hogy igen, akkor ezt énekeld is fel. Azóta folyamatosan fejlesztem magam ebben is és törekszem rá, hogy minél jobbá váljak benne.
Azóta szimfonikus zenekarral is kiálltál színpadra elénekelni a dalodat.
Diaz: Az egy nagyon megtisztelő felkérés volt, bár én egy kicsit furcsálltam a végeredményt, mert ebben a formában nagyon más zeneiséget kapott a dal. Nagyon nehéz összehúzni ezt a két világot, jobban kidolgozhattuk volna, ha nem ilyen feszes a határidő.
Fluor: Szerettük azt a fellépést, de ha mondjuk több időnk lett volna kidolgozni, akkor lehetett volna igazán bomba. Ez a rossz az ilyen esetekben, hogy otthon néha azzal esel túlzásba, hogy addig írod újra ugyanazt a dalt, míg a végén már egy teljesen más dolog lesz, míg ilyen esetekben meg a fellépés előtti nap tudsz csak belenyúlni és érzed, hogy más körülmények között jobb lehetne, de most csak ennyi jön ki belőle.
Diaz: Előfordul, hogy éppen akkor tudunk megítélni egy dalt, amikor már elnyerte a végleges formáját. Van, hogy már két verzió után elengedünk valamit, mert nem érezzük erősnek vagy csak egy-egy motívumát, amit később felhasználunk valami másban. És volt olyan is, hogy én éreztem egy dalkezdeményben, hogy erős lehet, Tomi ellenkezett, de végigvittem rajta, majd pedig a végén ismerte el, hogy igazam volt.
Mindketten szövegírók is vagytok. Előfordult már, hogy Tomi mondta meg neked, hogy mi történjen egy refrénben vagy akár fordítva, te adtad ki, hogy miről szóljon egy rap?
Diaz: Abszolút, hogyne, munka közben elmosódnak a szerepek és mindenki belenyúl mindenbe. Oda-vissza működik nálunk, nem zárkózunk el egymás ötleteitől.
A Wellhellóval kapcsolatban azt érezni, hogy a rádiók és a közönség egyszerre vette a vállára és reagált rá, míg korábban a Mizu esetében eltelt fél év, mire elfogadták a médiumok, hogy ez létezik, sikeres és lassan foglalkozni kellene vele.
Fluor: Alapjaiban formálódott át a popzene az elmúlt öt évben. Az Apuveddmeg például úgy készült, hogy majd csak a netre rakjuk fel, mert úgysem vállalná a Petőfi Rádió.
Diaz: Igen, ez így történt. Arra számítottunk azért, hogy sokan fogják megosztani a neten, mert vannak benne sorok, amelyekről tudtuk, hogy belevág majd a közönségünk ízlésébe, ellenben kizártnak tartottuk, hogy a rádiók felvállalják. Mostanra a Class Fm-en is kiemelt rotációban megy, holott oda korábban szinte semmilyen formában nem tudott rap befurakodni.
Fluor: Éppen ezt bizonyította a Mizu esete is akkoriban, hogy nem kell feltétlenül kiadói háttér és komoly médiagépezet ahhoz, hogy valami bejusson a rádiókba és formálja a közízlést. Nagyon örülök, hogy az internet adott egyfajta demokráciát a zenének és nem három-négy ember döntésén múlik, hogy mi lehet népszerű. A Class Fm bevallottan figyeli a Petőfi ízlését és mennek utána egyes esetekben, ami nagyon nagy szó. Nem mernek úgy kísérletezni alternatív zenékkel, mint a Petőfi, de ha ott bevált, akkor ők is beengedik.
Fluor, tíz éve történt, hogy először megmutattad magad az Egy pillanat című daloddal, Diaz pedig szintúgy több, mint tíz éve írja a beatjeit. Ha az akkori énetek találkozna a mostanival, mit mondana neki?
Fluor: Én akkor éltem azt az időszakomat, amikor úton-útfélen hangoztattam, hogy különleges vagyok és tudom is magamról és meg is mutatom mindenkinek és csak én ismerem a titkot, hogy elnyom a rendszer és az agyadat mossa a média stb.! Biztos, hogy borzasztó nagy pofával beszólnék magamnak, a mai énem viszont három mondattal úgy a helyére tenné azt a srácot, hogy utána napokig hüppögne. Anno a VIVÁ-s karrieremet is úgy kezdtem, hogy beszóltam mindenkinek, aki lemezszerződést kapott, de közben meg remegett a lábam, ha egy tévéstáb állt előttem. Ezek után szétoltottak a neten, hogy ki ez a tizenhat éves gyerek, mit képzel magáról, amitől párnába fúrt fejjel pityeregtem. Az a gyerek ma biztosan azt mondaná, hogy eladtam magam, de húszéves koromra már ebből is sokat elengedtem. Akkor már láttam annyit az egész rendszerből, hogy nem tartottam tőle, sőt eltűnt belőlem az a kép, hogy ez maga lenne a pokol. Tök jó fejek a szerkesztők, marha segítőkész mindenki, senkinek nincsen agyara, se patája.
Diaz: Én inkább úgy szoktam kerülgetni ezt a kérdést, hogy mi az a rengeteg jó, amit a régebbi énemnek tudnék adni. Ha teszem azt bevinném most a lakásomba, megmutatnám neki a stúdiómat, a szintimet, a profi mikrofonokat és azt mondanám, hogy tíz év múlva mindez a tied lesz, biztosan összeszarná magát. Nekem is volt egy időszakom, amikor ugyanígy gondolkoztam és azt hangoztattam, hogy fúj, aki popot játszik az eladta magát, tuti csak a pénzért csinálja. Közben aztán átestem egy zenei fejlődésen és már nem elégített ki, hogy ugyanaz a loop fordul át újra meg újra önmagába és akkor annyi a dal.
Fluor: Valljuk be: szeretjük a popzenét!
Interjú: Dobos Csaba/Bihari Balázs
Fotó: Nagyillés Szilárd
(Az interjú a Dal+Szerző magazin márciusi számában jelent meg eredetileg.)
Április elsején Majka eléggé kiborult a Wellhello miatt, ezt pedig egy Dal+Szerző magazinnal illusztrálta.
