Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A lányok,a lányok, a lányok angyalok, a férfiakkal csak komédiáznak
2015-ben lépten-nyomon találkozni mélyebbnél-mélyebb genderszakértői, feminista és úgy egyáltalán az egyenlőségről szóló értekezésekről. Mi nem merészkednénk ezekre a területekre és minden pikírtség nélkül csak annyit mondanánk, hogy végre a hölgyek is egyre nagyobb számban vannak jelen a keményebb zenei területen, ráadásul egészen kiváló alkotásokkal. A véletlen úgy hozta, hogy mostanság három, teljesen női vagy női énekessel felálló zenekar anyaga jelent meg egyszerre, így adta magát, hogy egy posztban írjunk ezekről az anyagokról.
False (Gilead Media)
Az amerikai False 2010 óta létezik, egy split és EP után most gondolták úgy, hogy ideje egy nagylemezen is borzolni a hallgatók idegeit. A korábbi kiadványok is morcosak és karcosak voltak, azonban a szimplán név nélküli albumukon még zordabban zajong a hattagú zenekar. Sokkal feszítettebb a tempó, sokkal kevesebb a dallam, Rachel hangja még elkeseredettebb. A False zenéje egy undok száguldás, ami csak többszöri hallgatásra fedi fel magát és akkor se biztos, hogy egy szép világot tár elénk. Viszont a kezdeti egykaptafás darálás után finoman megjelennek a dallamosabb és zeneibb rétegek, csak időt kell adni a lemeznek. Akik jól bírják az extrém blackmetalos száguldást és a monotonitást és imádnak az undergroundban elmerülni azoknak a False idén kötelező.
Ragana (szerzői kiadás)
A szintén amerikai Ragana-t két lány alkotja. Na, ők viszont szeretnek dallamokkal bíbelődni, illetve jó koszosan megszólalni. Én például imádom Nicole klaffogó dobhangzását és azt, hogy ennyire DIY/garázs-jellegű hangzásvilágban érzik jól magukat. Az alapvetően amúgy szellős és dallamos zene nem csak a blackmetalból merít, hanem a doom, sludge és punk zsáner is erősen a játék része. Nekem a Wash Away kissé szétszórtnak és merengősebbnek, néhol gyengébbnek tűnik, mint az ezt megelőző Unbecoming, de még így is toplistás lesz. Akit a fentebb sorolt kavalkád nem zavar, kétlem, hogy csalódna bennünk, ha még nem ismerné a csajszikat.
Myrkur (Relapse)
A dán blackmetal istennő, aki megmenti a műfajt. Az új csoda, bla-bla-bla. Tele van a szaksajtó azzal, hogy a Myrkur mennyi jó és vagány zenét játszik, új színeket fest a blackmetal fekete egére. Amit én hallok az leginkább egy elfogadható színtű, de nem különleges blackmetal, amit a Relapse futtat fel profi módon. A röviden csak M című lemezen egymás után bukkannak fel a Bergtatt (Ulver) reflexiók, na jó, ne finomkodjunk, konkrét nyúlások, amit legalább nem is tagadnak. Na de minek ezt lemásolni? És miért kell ezt úgy eladni, hogy reveláció? Csak azért mert Garm (Ulver) a társproducer, a Nidingr-ből van a dobos és Teloch (Mayhem) gitározgat néhány témát? Rengeteg emberhez el fog jutni a kiadó révén ez a lemez és sokan ezzel kedvelik meg a műfajt vagy ássák bele jobban magukat, pláne hogy dekoratív az énekesnő és megvan a magához való esze, tehát erre mindenképpen jó ez az M, hogy létrejött. Nem gigászi csalódás és nem rossz maga a lemez, mert van néhol mélysége és hangulata, de egyelőre erősen túlértékelt a Myrkur.
