2017.04.06. 09:30 – Lángoló

Itt egy új Ákos-dal, de jön egy Arany János-hangoskönyv is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

akos_fb2.jpg

Ákos a tavalyi, sorrendben harmadik dupla telt házas Aréna-koncertje előtt jelentette be, hogy 2017-ben nem koncertezik. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a stúdióban ne dolgozna, úgyhogy idén sincs semmi akadálya, hogy a születésnapján (április 6.) kihozzon egy kislemezt. A Szabadon című maxi CD-n és letölthető formátumban is megjelenik. Szerepel rajta a címadó új dal több változatban – az eredeti mellett két remix és egy rockverzió is –, valamint az Átölel című szám album- és  koncertverziója, ráadásként pedig egy Hauber-remix. Ákos ezt mondja a kislemezről: 

Zsolt még tavaly nyáron adta ezt a demót, nagyon tetszett, a szöveget azonnal meg is írtam, de a zsúfolt turnénaptár, az akkor készülő koncert-DVD és a dupla Aréna előkészületei miatt nem tudtuk rögzíteni a dalt. Jó, hogy vártunk vele, mert sok ötlettel gazdagodott azóta, ráadásul remek újraértelmezések is készültek hozzá: Zsolt és Lepe nagyszerű remixei mellé egy szikár rockverziót is feljátszottam a stúdióban – szabadon!

A szerzeményhez Ákos koncertjeinek látványtervezője, Madarász János készített dalszöveg-klipet.

Az új dal egyébként azt is jelzi, hogy új lemez is lesz, de erre még másfél évet kell várni, mivel a tervek szerint 2018. őszén napvilágot láthat az új album, amihez természetesen ismét járnak majd a koncertek is. Amíg ez bekövetkezik, folytatódik a Krúdy-felolvasóestek kilenc éve tartó sorozata – idén már Budapesten, Szentgotthárdon és Madridban is látható volt a műsor –, de Ákos az Arany János-emlékév kapcsán egy Arany-hangoskönyv felvételére és az ehhez kapcsolódó verses estekre is készül.

Régi álmom válhat valóra ezzel: diákkorom óta várom, mikor állnak együtt a csillagok egy ilyen nagy kalandhoz. A felkészülésben most is Szigethy Gábor irodalomtörténész segít. Az előadás végleges formája mostanában alakul ki, remélem, idén őszre elkészülhet a hangoskönyv is, amelyet bensőséges esteken mutathatunk be a közönségnek

- mondta Ákos.


pop hír ákos



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása