Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Napokon, Envoy @ Trafó Bár Tangó, 2008.11.18.
Magyarország nem szegény ország, legalábbis jó underground rockzenekarokat tekintve semmiképpen sem. Mégis, miért nem tartanak sehol sem ezek a zenekarok? Az örökösen fikázó nethuszárok rávágják, azért mert szar zenét csinálnak. A kép azért ennél árnyaltabb. Alábbiakban egy „minikoncert” kapcsán megpróbáljuk az árnyalást mi is, miközben arra is megkapjuk a választ, hogy mennyit ér a Megasztár, ha az egyik korábbi döntős egy néhány négyzetméteres színpadon énekel kisszámú közönségnek.
A Trafó Bár Tangó már jó pár hónapja az ehhez hasonló koncertek színhelye, ahol szinte nulla reklámmal, alig ismert, vagy jól rejtőzködő zenekarok lépnek fel. Magát a helyet nem egyszer láthatjuk reklámozni ingyenes programmagazinokban, sőt metrók plakátjain, az Envoy és a Napokon koncertjére mégis alig 20-30 ember jött el, azok közül is többen a zenekarok közvetlen rokonai, barátai. Így lett a végeredmény minikoncert, vagy másképpen nyilvános próba.
Az Envoy esetében lehetne pedig minimum egy ütőkártya, Kandech Evelyn képében, akit alig egy évvel ezelőtt még a Fókuszban láthattunk, ahogy megtalálta saját rokonait valahol Afrikában, most pedig egy amatőr zenekar soraiban próbál érvényesülni, és határozottan pozitív esetben „művészikifejezni”. Másképpen elképzelhetetlen, hogy fellépne, egy olyan gitárossal a balján, aki ugyan eljátsza, amit kell, de egyetlen porcikájában sem színpadra való. Nem tisztünk személyeskedni, és a külsőjéről senki sem tehet, de betűrt csíkos, vasalt ingben, hasra felhúzott nadrágban, rogyasztós mozgással egyszerűen bűn rockzenét játszani. A másik, sokkal lazábban öltözött gitáros (aki szemre a zenekar motorjának tűnik) embernyi méretű kütyüvel, és háromféle gitárral sokszor lehajolgatva, elfordulva játszott, úgy tűnt, mintha semmi más nem érdekelné, csak hogy egyetlen gomb benyomásával, árnyalatnyit változtasson hangszerének hangján. Pedig énekelnie is kellett, és azt kifejezetten jól is csinálta. Ahogy Evelyn is. Ő pedig talán sosem fogja levetkőzni, azt a kislányosan zavart attitűdöt, ami például arra kényszeríti, hogy leplezetlenül húzgálja fel a harisnyáját, akár egy óvodás az első fellépésén. Most jön a csattanó, az Envoy márpedig kifejezetten jó zenét játszik. Hangulatos, egyedi, és mégsem művészieskedő, millió hatással – a myspace oldalukon felsorolt ihletőket csak idemásolni lehetne. Kifejezetten ügyes dobosuk is van, van húzás, és fantázia a zenéjükben, de amatőrizmusukat az mutatja, hogy kiállásuk egyáltalán nincs.
A Napokon amatőr gondolkozása csak abban nyilvánul meg, hogy egy ideje nem tudják eldönteni, hogy visszatérjenek-e korábbi nevükhöz, az Azokon a Napokonhoz, avagy ne. Énekesük, most ez utóbbit használta következetesen, talán ez is marad. Amúgy egy profi zenekarról beszélünk, akik zenei tudásához kétség sem férhet, és bizony jól mutatnak a színpadon, süt róluk a zene szeretete, de tudják is, hogy jó dolgot csinálnak. Náluk sincs egyértelmű zenei kategória, progresszívnek mondanánk, ha lenne értelme még ennek a szónak rockzenei környezetben. Egyedüli hátrányuk, hogy nem írtak még olyan számot, ami kiugrana a repertoárból, emiatt lehet, hogy az előbb csak erőltetett poénnak tűnő Britney Spears feldolgozás a műsor legerősebbje volt, sziporkázó ötletekkel, és persze iróniával. Másba belekötni nem lehet, így nem is érdemes továbbhúzni, jöjjön a végkövetkeztetés:
Mi hiányzik a magyar undergroundból? Profizmus, kiállás, reklám. És mi van meg? Tudás, és szikra, és valamennyi lelkesedés, de abból vagy több kéne, vagy inkább hagyni a fenébe az egészet. Kemény szavak, de az ember ilyet inkább szomorúságból ír, mint rosszakarásból.
(A képek a zenekarok myspace oldalairól vannak.)
