Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az alábbi zenekarokról/előadókról olvashattok egy-egy rövidebb kritikát itt alább: Mafia, Szeg, Horda, Darkane, Fennesz, Gallon Drunk, Harcsa Veronika, Mr Oizo, The Bronx, Omar Rodriguez Lopez. Erre:
Mafia – Aki mindent lát...
(2008 Edge Records)
Alany: A Mafia nem ismeretlen zenészekből áll. Az alapötlet Sidlovics Gábor (Sidi, Zanzibár gitáros) agyából született, amihez csatlakozott a Zanzibár basszusgitárosa (Steklács Miklós) is. Érkezett még egy jazzdobos, illetve egy RHCP és egy Jamiroquai feldolgozás-zenekaron nevelkedett énekes. Milyen zene született ebből? Metal.
Pro: Hamza Gábor jó hangú énekes, habár dallamai már nem annyira. A cucc jól szól. A zenekar bőven el tudja játszani, amit vállalt, az előéletet figyelembe véve nem is csoda. A dalokban legalább egy jó ötlet mindig akad.
Kontra: Az Aki mindent lát... tipikusan közepes lemez, többnyire elképesztően snassz gitártémákkal, igazi karakter nélkül. Bizonyára a jó értelemben vett egyszerűség cél is volt, de ez inkább rossz értelemben véve az. A zenekar legközelebb sokkal jobbat csinál majd.
(Pontszám: 2/5)(Írta: –dj-)
Szeg – Hazaértem
(2008 Edge Records)
Alany: A Szeg 1999-ben alakult, Trident-, Necropsia- és Beholder-tagokból. Azóta többször alakultak át, a kezdetektől Szilágyi István (dob) és Patai Károly (gitár) zenél itt. Ez a harmadik nagylemezük.
Pro: Nem sok pozitívum akad, talán csak az, hogy nem állnak be a sorba, és a hatásaik sem könnyen behatárolhatók. A szövegek ügyesek.
Kontra: Nincs kiemelkedően jó ötlet a lemezen, egységesen jó dal pedig egyáltalán nem. Rosszul szól, a gitárban alig van nafta, az erőltetett, jellegtelen, nem elég kemény, nem elég dallamos ének pedig túlságosan előre is van tolva.
(Pontszám: 1/5)( Írta: –dj-)
Horda – Tíz élet
(2008 Edge Records)
Alany: A Horda Pavelka Gyula, egykori Akela-gitáros köré épült fel. Egy korábbi felállással már 2001-ben is zenélt, de egy brutális hangszerlopás tönkretette az akkori csapatot. Most teljesen új tagokkal próbálkozik, és egy új (azaz első) lemezig is eljutott. Talán ez a bizonyíték, hogy a mostani felállás stabilabb.
Pro: A lemez tulajdonképpen tökéletesen szól. A stílus (mondjuk csak Sepu-metálnak) követelményeinek megfelelően igazi koncertszámok vannak a lemezen, tele izommozgató, könnyen megfogható riffekkel, és a kétdobos felállásnak köszönhetően sok dinamikával. Pavelka Gyula nem tud kibújni a bőréből, sok finomságot csempészett a zúzás alá.
Kontra: Talán az eredetiség hiánya a legnagyobb hátrány, a törekvés ennek ellenére hallható. Höflinger Tamás hangja nem a legerősebb, karaktere sincs nagyon. Ez a zene nem lemezen élvezhető igazán, hanem koncerten.
(Pontszám: 2,5/5)( Írta: –dj-)
Darkane – Demonic Art
(2008 Massacre)
Alany: Darkane. Svédek és kemények, de ugyanakkor rendkívül progresszívek. Állandó énekes-gondokkal küzdenek, de eddig sikeresen éltek túl a sok probléma ellenére.
Pro: Nagyon jó énekes, változatos témákat hoz, ezzel megfűszerezi a lemezt. A hangszeresek is kiválóan teljesítenek, nem ijednek meg semmilyen váratlan helyzettől
Kontra: Kicsit néha céltalan virgák és jellegtelen riffek. Mindenből emelnek át anélkül, hogy megfejthető lenne a koncepció.
(Pontszám: 4/5)( Írta: Frostdemon)
Fennesz – Black Sea
(2008 Touch)
Alany: A Fennesz név mögött meglepő módon Christian Fennesz áll. A kísérleti elektronikus zene egyik legnagyobb sztáralakjáról van szó, akinek az előző, Venice névre hallgató lemezétől (a Sakamotoval kiadott közös alkotást most nem számolom) elég durván seggreesett a sajtó – hozzátenném, jogosan. A zene semmiféle ütemet nem tartalmaz, viszont van benne egy olyan mély dallamosság, ami miatt perfekt választás másnapos reggelekre – a hangszínek miatt (melyeknek a jó részét gitárral éri el) pedig felülemelkedik az ezerszer hallott ambient unalmakon. Ez pedig itt az új lemez.
Pro: A Black Sea nem változtat az eddigi irányvonalon, a Therapy Sessions csúcsneve továbbra sem Fennesz lesz. Még a Venice-hez képest is nyugodtabb lett a hangulat, ez még mindig elég ahhoz, hogy a korongon található zene szépnek találtassék. Sokszor demonstrálja, hogy a csend néha mekkora hatást tud elérni. Plusz, baromi szép az artwork, megint.
Kontra: Fennesz most már talán kicsit túlzottan elkalandozott a háttérzene felé, ezért a Black Sea-t már nehéz tényleges zeneként értékelni, néha szinte kíván valamit a lemez, ami eltér az addig megszokottól.
(Pontszám: 3,5/5)( Írta: _fá_)
Gallon Drunk - Live at Klub 007
(2008 Sartorial Records)
Alany: A Gallon Drunk egy 20 éve működő blues, heavy rock, avantgard jazz, punk és rockabilly stílust vegyítő, londoni vagányokból álló energiabomba, akikre még John Peel is azt mondta a 90-es évek elején, hogy úgy szólnak, mint senki más. Fennállása során a banda (elsősorban az énekes-gitáros-billentyűs James Johnston) több legendás előadóval is kollaborált, például Nick Cave, Wire, Faust, Lydia Lunch stb., legutóbbi Rotten Mile című lemezük turnéjának keretében pedig Európa keleti részére is ellátogattak (fél éve Budapesten mutatták meg egy kis fülledt klubban, hogy milyen is egy igazi klub koncert). A Live at Klub 007 Prágában került rögzítésre 2008 márciusában.
Pro: Vitriolba mártott, energikus előadásmód, visító szaxofon, James Johnston mániákus, leginkább Mark E. Smith-t és Ian Curtist idéző éneke, amit hallva szinte magunk előtt látjuk ahogy dagadnak az erek a fazon halántékán.
Kontra: Bedlam című (1992-es) egyik legjobb daluk hanyagolása a 12 dalt tartalmazó szettlistáról.
(Pontszám: 4/5)( Írta: Szarvas Árpád)
Harcsa Veronika – Red Baggage
(2008 SmartMusic)
Alany: Harcsa Veronika ugye mindenhol ott van mostanában, és ennek csak örülni lehet, mivel imádnivaló. Amellett, hogy mérhetetlenül jól néz ki, van egy olyan előadói egyénisége, aminek az elutasításához elég rondán kultúrsznobnak kell lenni. Gyorsan dolgozik a jány, a töménytelen mennyiségű koncert mellett most itt a harmadik szólólemeze, amire nem kisebb feladat várt, mint hogy megválaszolja a kérdést: Vajon csak koncerten csillezve adja-e a zene, vagy értékelhető a popzene mindennapos univerzumában is?
Pro: Sikerült. Míg a You Don't Know It's You néha már taszítóan semmilyen volt zeneileg, a Red Baggage-n helyre lett téve ez a rész is. Veronika még mindig óriási énekesnő, ráadásul öröm hallani egy idegesítő akcentus nélküli magyart. A jazzes háttérhez hozzá lett téve a soul (a címadó dalt simán énekelhette volna Dusty Springfield is), a produkció tényleg kívánja a kávéházakat – és ez most kivételesen nem hátrányként van felróva. Alig várom, hogy ismét eljussak koncertre.
Kontra: Hosszú, emiatt a lemezpártiaknak nehéz rávenni magukat a végighallgatásra. Meg néha szomorú, hogy egy kicsit sem zavarja a szomszédokat.
(Pontszám: 4/5)( Írta: _fá_)
Mr Oizo - Lambs Anger
(2008 Ed Banger)
Alany: Mr Oizo (Quentin Dupieux) 1999es Flat Beatjét a fülébe véste a világnak a Levi's reklám, azóta se tudja levakarni. Aztán a viszonylagos közelmúltban beállt az Ed Bangerhez, tavalyi SebastiAnnal és Sébastien Tellier-vel közös soundtrack után idén jelent meg új nagylemeze egy sor remix után.
Pro: Nem kezdődik rosszul, főleg géphang néni öniróniája elég jó. Albumként hallgatva tetszetős, vannak jó számok, meglepőek szintén, és amit semmiképp nem lehet elmondani a Lambs Angerről, hogy finomkdó lenne. No nem a megálljt nem ismerő döngölés értendő ezalatt, hanem inkább a lazulás, a tipikus "miafasz?!" számok bevállalása. Japán pornózene és albumtörő zajok (ez utóbbival maga Flat Eric gondoskodik számunkra) fej fej mellett a francia elektróval.
Kontra: Viszont bár a mentalitás maga, hogy nem törődünk a buliztatás abszolút prioritásával értékelendő, és Mr Oizo részéről sajátosan punk, ez bizony nem egy túlzottan jól sikerült lemez. A vicces groove-os számok nem eléggé viccesek, ami torzított Ed Banger cucc, az pedig nem az élvonal. Uffie sem szerepel jól, egyszerűen nem szexi, ebben a szereplésében sem több, mint amit a keresztes srácok The Partyjánál már sokan felróttak; egyszerűen egy affektálós kis mitugrász csaj képét mutatja. Szóval szép az eszme, de ahogy a már említett géphang néni mondja; néhány szám jó, néhány rossz, néhány meg csak rendben van. A baj az, hogy nagyjából egyenlő az arány.
(Pontszám: 2,5/5)( Írta: eron_)
The Bronx - The Bronx III
(2008 White Drugs)
Alany: A Los Angeles-i The Bronx zenekar harmadik lemeze esetén sem szarozott különösebben a címadással, és megjelentette a harmadik ún. self-titled lemezét. Amit játszanak, minden ízében szerethető punkos rockandroll, többnyire jó szövegekkel és fogós dallamokkal. Nemzetközi szinten is elismert zenekarról van szó, ezzel a lemezzel is tovább erősítik a pozícuójukat. Egyszerre van benne Kalifornia és a napsütés, meg Lemmy és bőrnaci, és mondjatok bármit, az év egyik legfaszább borítója!
Pro: Az albumon sok a jó szám, a gitárok jól szólnak, a csörömpölés kellően zajos, az énekek lavíroznak a so-called kajabálás és a dallamok között.
Kontra: Sajnos a végére elötlettelenedik az egész, amilyen jól indul olyan érdektelenné válik, főleg énekek terén. Kár értük, majd legközelebb. És úgy fest, az most nem IV lesz, hanem El Bronx néven új felállásban valami egészen fura dolog. Megláttuk ezt is, meglátjuk azt is. Reméljük láthatjuk őket élőben is.
(Pontszám: 3,5/5)( Írta: eron_)
Omar Rodriguez Lopez - Old Money
(2008 Stones Throw)
Alany: Omar Rodriguez Lopez már az At The Drive-In gitárosaként kezdte kibontani kreativitása szárnyait, de igazából akkor jött elemébe, mikor feloszlatta azt, és megalapította a The Mars Voltát. Onnantól kezdve tulajdonképpen nem szab határt a képzeletének, ami eszébe jut, kiadja lemezen. A populárisabb dolgai mennek a Volta-korongokra, a többi meg a szólóalbumokra. Utóbbiból 2004 óta csinált vagy nyolcat, és most nem számoltam a különböző kollaborációit. Az Old Money a legújabb a sorban.
Pro: Rodriguez zsenialitásához nem férhet kétség. Szólócuccait hallgatva azon gondolkozik az ember, hogy honnan a francból van ennek az embernek annyi ötlete, hogy a Mars Volta-lemezeken kívül még ide is jusson bőven áll-leejtős téma. Ezt tiszta aggyal biztos nem lehet véghezvinni, csak akkor, ha alapból kattant az ürge. (Valószínű az, de drogozik is a biztonság kedvéért.)
Kontra: Sok helyen csak sznobságból lehet rámondani a témákra, hogy „hudejó”, mert annyira disszonáns, annyira emészthetetlen a sok hang egymáson, hogy azt ép ésszel felfogni lehetetlen, ráadásul mindez ének nélkül, nehogy már kapaszkodót találjon az ember benne. Tiszta öröm, hogy van a Mars Volta, ott legalább kicsit megszelídítik a többiek Rodriguez agymenéseit .
(Pontszám: 3,5/5) (Írta: dg)
