Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Glasvegas – Glasvegas
(Columbia)
2008
A Glasvegas feltételezések szerint bemutatásra szorul, essünk is túl rajta: 2003-ban alakult glasgow-i négyes, zenéjüket tekintve ezerötszáz soron keresztül taglalható stílusleírás helyett maradjunk annyiban, hogy visszhangos-indie. Tavaly ősszel jelent meg első albumuk, az Egyesült Államokban pedig mostanában fog, az NME éves albumlistáján harmadikak lettek, egyébként is az angol listák élmezőnyében rostokolnak. 126 ezer eddig eladott példány a mai világban nem hazudik. Ugye? A kérdést persze mindenki döntse el maga, például myspace-en, vagy a százhuszonhatezeregyedig példány megvásárlását követően, de a Lángoló Gitárok megsúgják, hogy ez márpedig bűnrossz. De tényleg, tragédia.
Ahogy elkezdődik az album, fokozódik a feszültség, és tényleg, amíg nem csendülnek fel az első hangjegyek, biztató az egész. Az indító szám még rendben is van a maga jellegtelen módján, bevállalósan idióta az ének és a szöveg is. Nem robbant nagyot, de sebaj, majd a folytatás - gondolja a kritikus, és ez komoly hiba. Ugyanis megy tovább az album, sorra jönnek az egymástól tökéletesen megkülönböztethetlen, semmilyen, kásás gitárok tömkelegével teletűzdelt dalok, amelyekről sőt, hogy stílusosnak van szánva, de minden hiába, borzalmasan középszerű és unalmas az egész. Azonban nem is ez teszi kifejezetten elviselhetetlenné a produkciót, hanem az énekes-gitáros James Allan affektáló óbégatása, ami minden jóérzésű emberből hivatott kiváltani egy komoly dührohamot. A Daddy's Gone torzított basszusánál egy pillanatra felcsillámlik a halvány remény, de aztán azt ezt követő Stabbed, ami - még leírni is borzalmas - Beethoven Holdfény Szonátájára történő motyogását jelenti ilyen szövegekkel, mint "...But now I find myself \ running for my life \ I seen their swords and their knives \ And I changed my mind."
Igen, ennél persze már nincsen lejjebb, pedig még van hátra két szám, amivel vissza is térünk a semmilyenség állóvizébe. Összefoglalva a leírtakat ismét egy tökéletesen érdektelen, fantáziátlan fiatal zenekart sikerült felkapni a briteknek, mi meg reszkethetünk, hogy mikor férkőznek be rendesen a hazai köztudatba is.
