Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nuke – Soul Injection
(2008 Edge Records)
Az ember nagy örömmel olvas zenekaroktól önmeghatározásokat, mert azok sokszor viccesek, ráadásul hálás ezekkel kezdeni egy cikket. Mint például jelen esetben a Nuke-nál, akik a „postindustrial-motorcore” kifejezést találták ki magukra, ami bizony első ránézésre is komolytalan, ezért inkább hagyjuk. Jobb vonalnak tűnik, ha az inspirációt nyújtó zenekarokat emlegetjük fel.
A dolog eleve jól indul, hiszen a hatások sokrétűek, így a zene is az. Az első észrevehető zenekar a Monster Magnet, ami csak azért érdekes, mert a Nuke meg sem említi, pedig a lazaság, és pár refrén is utal a stonerek félistenére, ha a mély hangzás nem is, az inkább modernnek nevezhető. Apropó, kiválóan szól a lemez, leginkább a dögös a jó szó rá.
Szóval a hatások között – a zenekarral ellentétben – nem sorolnám fel a Panterát – egyetlen gyorsabb szám még nem jogosít fel rá, és úgy általában a gitárokon sem olyan dolgokat hallunk, ami Dimebag dolgaihoz hasonlítható. A Pantera-kapcsolódás legfeljebb a Down-féle riffelés lehet, de az sem végig jellemző. A dob viszont nem feltétlenül statikus és kettőnegyedes, akár táncolható groove-ok is megesnek alkalmanként. Az elektrorock hatásokat sem hallani, pedig nagy kedvenceket (Filter, NIN) sorolnak fel a myspace lapon. Összefoglalva semmi okosat nem találunk stílus meghatározására, ami jó.
A dalok már nem annyira. Egy Nuke szám egy-egy határozott főriffre épül, ami szinte mániákusan ismétlődik – ha valahogy megváltozik, az is többnyire csak ugyanazt a témát fordítja ki. Ezek néha nagyon jók, néha közepesek, és egységesen rontja el őket az, hogy túl hosszú dalokba nyomorgatják bele őket. (Vicces persze, hogy négy kivétellel, alig 4 perces számokról beszélünk.) Itt-ott mindenképpen jót tett volna nekik egy kis farigcsálás, hiszen az egyszerű megközelítés nem feltétlenül hiba, sőt nagyon jól áll a zenekarnak, amikor él vele. A címadó, és a Don't Follow Me is pontosan ettől jó. A refréneken is kéne gyúrni egy kicsit, mert néha szürkék, szinte ki sem lógnak a dalokból.
Elvitathatatlan azonban, hogy minden számban akad jó pillanat, első lemezen, ennyire rövid előélettel, ritkán hallani hasonlót. Emiatt van az, hogy a Nuke az egyik legreménytelibb magyar rockzenekar, akik kis kitartással még nem kevés meglepetést okozhatnak a hallgatóknak.
