2009.02.18. 13:41 – lánggitár

Újabb keresztény Korn-tag

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Arról valószínűleg mindenki tud, hogy a Kornból annak idején kilépett Brian "Head" Welch megtalálta Jézust, és ezt lépten, nyomon hirdeti is. Arra is felfigyelhettek páran, hogy tavaly egy fesztiválon a gitáros kijelentette, hogy egy másik Korn-tag is megtalálta Istent, de igazán nagy figyelmet ennek nem szentelt senki, pláne annyira nem, hogy utána is járjon. Most viszont hamarosan megjelenik Reginald "Fieldy" Arvizu önéletrajzi könyve…

A Got the Life: My Journey of Addiction, Faith, Recovery, and Korn című könyvben szépen le van írva az az átlagosnak is mondható sztori (ami szinte egy az egyben ugyanaz, mint Head megtérésének a története), hogy a kis Reginald látta az apját játszani, és már akkor tudta, hogy belőle basszusgitáros lesz. Aztán megalapították a zenekart, hirtelen befutottak, jött mértéktelenül a szex, drog, rock & roll, utána meg a halál helyett Isten. Fieldy elmondja, akkor döntötte el, hogy megtér, mikor édesapja elhunyt, és még a halálos ágyán azt kérte tőle, térjen jó útra, találja meg Istent. Ő pedig így is tett, azóta kilábalt a drog-, és alkoholmámorból, és ma már csak pozitív gondolatai vannak. Állítólag.

Arról nem tudni, hogy ez az egész most azt jelenti-e, hogy a basszusgitáros kilép a zenekarából, vagy csupán a „durva életstílussal” hagy fel, de ha így haladunk, akkor még pár év, és újra összejöhet az eredeti Korn, mint keresztény rockzenekar…


bulvár hír isten jézus korn fieldy



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása