2009.02.24. 09:00 – lánggitár

Kiadatlan Beatles-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egy eddig sehol meg nem jelent Beatles-dal került fel a netre Revolution 1 (Take 20) címmel. Persze ez sem teljesen ismeretlen a rajongók előtt, ugyanis majdnem azonos elnevezéssel található szerzemény a zenekar 1968-as White Albumán is, csak ott a Take 20 nem szerepel a címben. A legnagyobb különbség a lemezen lévő verzió és e között a hosszúsága, ugyanis a most felbukkant szám 6 perccel bővebb.

Szakértők szerint ez a dal az összekötő kapocs a Revolution 1 és a szintén a fehér lemezen szereplő Revolution 9 között. Valami lehet az elméletben, hiszen a szám első négy perce nem sokban különbözik a hivatalostól, viszont a maradék, igencsak pszichedelikus része a kilences verzióra hasonlít. Bónuszként a tagok (plusz Yoko Ono) is dumálnak benne kicsit.

Sok rajongó amolyan Szent Grálként tekint a Revolution 1 (Take 20)-re, még akkor is, ha a zenekartól, illetve a menedzsmenttől még semmi kommentár nem érkezett az üggyel kapcsolatban. Alább meg is hallgatható a dal, ami már így is rekordot töltött el nem hivatalos Beatles-szerzeményként a neten (hivatalos mondjuk amúgy sincs fent semmi), szóval ha véletlenül már nincs itt, akkor Paul McCartney intézkedett:


pop hír beatles revolution



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása