2009.04.29. 13:16 – sixx

Hamis AC/DC jegyek Angliában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nemcsak nálunk tört ki a hisztéria az ausztrál (inkább skót, de mindegy) veteránok idei turnéja miatt, de míg mi elkerültük a jegyekért folytatott nuncsakus tömegverekedéseket és még csak egy nyomorult ál-koncertszervező sem próbálta meg átbaszni a jónépet hamis koncertdátummal, Európa többi részén cifra dolgok történnek a turné körül. A románoknál ugye ott volt az az élelmes csávó, aki egy fénymásolt szerződésre hivatkozva kezdte el árulni a jegyeket és lépett le egy tudományosabb összeggel, a briteknél meg hamis bilétákkal szívatják a farmerdzsekis ifjakat.

 

Birminghamben ugyanis jó sokan szerettek volna bemenni a zenekar koncertjére, de kiderült, hogy hamis jegyeket kaptak hatvan dollárnak megfelelő fontért (az most úgy 12 000 forint). A kérdés persze csak az, hogy miért hitték azt, hogy koncertre tényleg kapnak ennyiért jegyet, hiszen hivatalosan már hónapok óta nem volt kapható biléta, a feketepiacon pedig 200 font alatt nem volt még ülőjegy sem. A koncert a kavarás miatt egy órával később kezdődött, mert a hamis jegyesek feltartották a rendes belépővel bírókat. A rendőrség vizsgálatot indított.


rock koncert szívatás acdc



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása