Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Fish!, Óriás, Metrosection @ Dürer Kert 2009.05.01.
Ez most itten személyes lesz, mivel a tegnap este tízedik életévét ünneplő Fish! zenekar és az Óriás tagjainak pályafutását gyakorlatilag a kezdetek óta figyelemmel követem. Mindkét történet pontosan 10 évvel ezelőtt indult, de nem szeretnék távolba meredő tekintettel nosztalgiázni, inkább csak tisztáznám, honnan is jöttek ezek az arcok, mit értek el, és mit érhetnek még el itthon, ha egyáltalán.
Egyedi Peti, az Óriás frontembere (és az Isten Háta Mögött basszusgitárosa) már a homályos kilencvenes években is feltűnt nekem, mint potenciális rocksztár. Egy közös ismerősünk révén ismertük egymást, akkor még a Babits Gimnáziumba járt, néha az újpesti könyvtár fonotékájában futottunk össze, ahol próbáltunk aktuális és jó lemezeket kölcsönözni/hallgatni; de emlékszem egy '97-es Foo Fighters-koncertre is a Szigeten, amit Péter mellettem ugrált és énekelt végig, kívülről tudta a szövegeket, szóval már ekkor gyanús volt, hogy ő foglalkozását tekintve valószínűleg gitáros-énekes lesz. Az biztos, hogy már intenzíven számokat írt első zenekarának - ez volt a Holtnap, egy feszes, grúvos, funkrockos középiskolai banda, ami persze még kiforratlan volt, de ígéretesnek tűnt azzal együtt, hogy megvolt a maga bája és minden hibája. Mellékszál: pár hete takarítás közben megtaláltam az egyetlen Holtnap lemezt kazettán (!), meghallgattam, és sikerült újra megállapítani, hogy jó kis számok voltak rajta. Aztán a Holtnap feloszlott, Peti az Amber Smith gitárosa lett, de nem sokáig, mert 2001- ben megcsinálták az annabarbit, ami egy nagyon fontos zenekar volt, róluk most csak annyit, hogy erősen beelőzték azt a trendhullámot, amit ma jobb híján indie néven szoktunk emlegetni: ők már akkor (klasszikus értelemben vett indie zenét játszottak, amikor még alig volt itthon szélessávú internet, és a myspace sem létezett. Aztán az annabarbi is feloszlott 2005-ben - Peti és a basszeros, Örményi Ákos elindították az Óriást, ami egy remek lemezzel jött ki tavaly év végén (Jön), de erről már volt itt szó.
A másik szál, a Fish! története szintén '99-ben kezdődött: ők voltak, akik még az elsők között léptek fel a Zöld Pardonban (persze ez most már nyilván nem tűnik nagy számnak), aztán rengeteg koncerteztek, egyre több ember ismerte meg őket, volt persze sok tagcsere, de azért mindig jelen voltak a hazai könnyűzenének nevezett purgatóriumban. Már kezdetektől fogva angol és magyar nyelvű számokat írtak, és a kezdeti, erősen funk alapú zenéjük (volt például egy Positivo című szám, erre emlékszik még valaki?) után egyre több kormot, koszt szívtak fel, és egy tisztességes, de magát egy pillanatig se komolyan vevő rockzenekar lettek fülbemászó slágerekkel, kicsit a stoner felé kacsintva. Mellékszál 2: szintén takarításkor találtam meg az első demójukat, This Fish Is Delicious néven, amelyen még azért nincs teljesen letisztulva, hogy milyen irányba akar elindulni a zenekar, de voltaképp itt is hallgatható számok vannak, voltak. De most már a lényegre térek tényleg, szóval ők ünnepelték tízéves fennállásukat a munka ünnepének estéjén a Dürerben.
A Metrosection elejére sikerült megérkezni a Dürer Kert nagytermébe. A 2007-es Emergenza fesztivált megnyerő, fiatal arcokból álló zenekar koncertje teljesen rendben volt, tisztességesen vegyítették a kilencvenes évek amerikai gitárzenekarainak hatásait az Incubus-jellegű zúzásokkal, csak annyi van, hogy szükség lenne több azonnal ható, koncert után is megmaradó dalra, mert most csak egyedül a klipnóta volt ilyen (Soha ne).
Fél 11 körül lépett színpadra az Óriás, és egy magabiztos, hibátlan koncertet adtak - az a jó ebben a zenekarban, hogy maximálisan használják a trió nyújtotta zenei lehetőségeket (bár most több számban vendégeskedett Hortobágyi László, az IHM dobosa, aki félironikus-félkomoly elszállós szintitémákkal adott hozzá a koncerthez), nem kezdenek felesleges szólózásokba, nem mennek el az erdőbe, nem maszturbálnak a gitáron, hanem egyszerűen csak eljátsszák a feszes, okos és dögös dalokat, amikben pont annyi van mindenből, amennyi kell, és még koncert után is megmaradnak a fejben. Én például másnap egész délután a Fát Dönteni zseniális kiállását énekeltem ("Minden pont olyan lett, ahogy lennie kellett..."), de többször is hátborsóztam a koncerten, főként az Ollózó, Az a kellő hő című számok alatt, a Szívnyitó szintivel megtámogatott pszichedelikus verziója pedig teljesen más oldalát mutatta meg a dalnak. Ráadásul olyan jól szólt minden, hogy tisztán ki lehetett venni mindhárom hangszert, miközben gyomorban lüktetett a hangerő és a feltekert gitárok. Levitte a fejemet a koncert, mégis külön értelmezhető volt az éles, sok magassal belőtt gitár és basszus. Szóval az a helyzet az Óriással, hogy ezzel az új lemezzel simán még tovább haladhat ezen az úton, akár túl is léphet az "underground sztárságon" és nagyobb koncerttermeket is megtölthet, mert jó dalok vannak, amik belemásznak az ember fejébe, és ott is maradnak.
A koncert házigazdája, a Fish! ezután majdnem két órás koncerten foglalta össze az elmúlt tíz évet: inkább ez elmúlt néhány év angol nyelvű dalait játszották (You vs. Me, Are You Away?, Pieces), és a vége felé már az új, a Lángolón is hallható, magyar nyelvűeket (pl. Majdnem Kalifornia), nagyon korai dalokat nem vettek elő. Nincs is semmi baj ezzel a társasággal, hiszen egy koszos funkrock zenekar egy sajátos humorú, magabiztos kiállású és rendszeresen a közönségét szivató frontemberrel (Senior Hal, vagy ahogy sokan ismeritek, Fishkrisztián). Furcsa zárvány a Fish! a hazai könnyűzenében, mert voltaképp bennük van a lehetőség, hogy sokkal szélesebb körben ismertek legyenek, vagy ahogy szokták mondani rocktoposzilag, áttörjenek, de ez valahogy tíz év alatt mégsem sikerült teljesen. Pedig elvileg minden adott lenne ehhez (egy jó frontember és egy feszes rockzenekar). Most azt kéne írnom, hogy bizony a magyar nyelvű slágerek hiányoznak az igazi áttöréshez, de mivel az új lemezzel már elindultak ezen az úton, ezt most hagyjuk. A koncert legjobb pillanata alighanem az volt, amikor a Lady Marmalade funkmetálosított feldolgozása átcsúszott hörgős doom lezárásba.
Abban azért érdemes bízni, hogy 2019-ben a 20 éves a Fish! bulin majd ismét az Óriás lesz a vendég, de nagyobb lesz a közönség, mondjuk kétszer ennyi.
