2009.05.04. 08:04 – lánggitár

Két zenekar, egy felállás, egy műsor

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Igazi különleges estének lehetnek szem- és fültanúi azok, akik május 7-én letévednek a Sirályba. Alapból a főzenekar összeállítása elég ritka, ugyanis két együttes fog azonos felállásban játszani, méghozzá a közös tagokat magában tudó Auxes és Challanger. Előbbi a Milemarker egyik alapító tagja és dalszerzője, Dave Laney zenekara a Challanger tagjaival, míg maga a Challanger Dave és az a szintén Milemarker alapító Al Burian formációja volt, amit rögtön a Milemarker pihentetése után alapítottak. Mindkettő zenéjére hatott a Dischord kiadó olyan alapcsapata, mint a Fugazi, de míg az Auxes inkább rockosabb, néhol akár indie-s elemeket is felvonultat zenéjében addig a Challanger egy punkos lendülettel operáló zenekar.

Az estét amúgy Pándi Balázs és Kovács Feri duoja nyitja. A John Coltrane: Interstellar Space dob-szaxofon lemezét idéző duo egy noise házibuli és egy forraltbor-osztás után harmadszorra is kész borzolni a kedélyeket intenzív 20 perces free jazz műsorával.

A második zenekar pedig a Nevadai sBach, akik fő vezére Spencer Seim, a Hella alapítója és mai napig fő dalszerzője- gitárosa. Zenéjük érdekessége, hogy teljesen kiszámíthatatlan. A lendületes rock témák és a kötetlenebb részek mellett, néha feltűnnek akár 8-bit-es hangminták is, melytől az egész egy egyik pillanatról a másikra olyannak tűnik mintha a játékkonzolok leggonoszabb szörnyei átvették volna az irányítást a kortárs pop zene felett.

2009 május 7. @ sirály

Auxes vs. Challanger ( USA - Lovitt, Jade Tree )
sBach ( USA - Suicide Squeeze )
Thug Jazz ( H )

belépő: 1500
kezdés: 20.00


rock program sirály auxes challanger sbach thug jazz



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása