2009.05.20. 09:17 – lánggitár

Túl hangos az AC/DC

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy az AC/DC hangosan játszik, mindig is erről voltak híresek (és ezt Budapesten is bebizonyították), de most egy müncheni koncert miatt több mint száz panasz érkezett a rendőrséghez. Még ez sem lenne olyan nagy szám, az viszont már igen, hogy sok reklamáció a rendezvénytől 20 km-re lévő Unterhaching városból érkezett be.

A koncertet az Olimpiai Stadionban tartották 70 ezer ember előtt. Rendőrségi jelentések szerint a hanggal ellentétben bűnügyileg kifejezetten csendes volt az esemény, ugyanis csupán négy embert tartóztattak le hamis jegy miatt, ráadásul ők sem árulták azt, hanem be akartak jutni vele a koncertre. Illetve volt egy másik eset is, amikor öt rajongó a stadion melletti építkezésen álló toronydaru tetejéről akarta suttyomban nézni a bulit. Kíváncsiak lennénk amúgy arra a darura, ugyanis a müncheni stadion nem éppen az alacsonyságáról híres…

(A videó nem a helyszínen készült.)


rock bulvár hír münchen acdc



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása