Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Skót érzelmeszene a Broken Recordstól, érzékeny, lassú, romantikus muzsika Patrick Wolftól, folkmetál a Tyrtől, művészi sötétzene a Mayhem volt gitárosától és nejétől, darkos, hangulatos rockzene a Madder Mortemtől. Ömlesztett kritikáink:
Broken Records - Until The Earth Begins To Part
(2009 4AD)
Alany: Elsőlemezes zenekar, szar a nevük, és skótok. Már ránézésre is erős a hasonlóság az Arcade Fire-rel, megvan a családi vonatkozás is (itt épp egy testvérpár tagja a zenekarnak), és kellőképpen sokan is vannak hozzá, hogy amolyan cirkusz-jellege legyen a csoportképeknek. A zene sincs messze, igaz, a vonósoknak itt sokkal nagyobb szerep jut – valamivel több is, mint a tradicionális rock-hangszereknek. Ugyanakkor van ebben is valami jellegzetesen skót, amit vagy az akcentus, vagy a helyenként népiesnek tűnő dallamvezetés okoz.
Pro: Az, hogy túláradóan érzelmes egy zenekar, még nem garancia arra, hogy megható dalokat, lemezeket tud írni, azonban a Broken Recordsnak sikerült. Az Okkervil River utolsó két lemeze óta nehéz elképzelni, hogy ebben a stílusban Will Sheffen kívül bárki is tud kiemelkedőt alkotni, az Until The Earth Begins To Part jó ellenérv erre az állításra is. Igen, giccses, igen, számító, de ha kicsit érzékenyebb pillanatban kapja el az embert, hosszú-hosszú hetekre magába szippantja, és egyszer csak azon kapja magát, hogy egymás után negyedszerre hallgatta meg a Wolvest. Nem húznak túlzottan el semmit, gyönyörűen, telten szól a felvétel, és amúgy is, ez az év egyik legjobb lemeze. Aki vonzódik a már említett zenekarokhoz, vagy akár Jeff Buckley-hez, annak kötelessége tenni egy próbát, de még a kicsit többre vágyó Coldplay-rajongóknak is nyugodt szívvel ajánlom.
Kontra: Ha nagyon szigorú akarok lenni, akkor az egyediség hiányát felróhatom, de 2009-ben ez a kákán történő csomókeresés minősített esete.
(Pontszám: 4,5 az 5-ből; szőveg: fá) Ezt hallgasd!
Patrick Wolf - The Bachelor
(2009 Bloody Chamber Music)
Alany: Dél-londoni énekes, divatosabban: singer-songwriter. Ahhoz képest, hogy eléggé tejfelesszájú (25 éves még egy pár napig), ez már a negyedik nagylemeze. Az előzőnél, amellyel szélesebb körben is ismertté vált, itt-ott elhangzott, hogy ő az új David Bowie, de ezt illik fenntartásokkal kezelni.
Kontra: Patrick Wolf nem egyszerű eset. Nehéz eldönteni, hogy a roppant érzelmes előadásmódja tényleg komoly, vagy nagyobbrészt csak játék (hajlok az utóbbira). Akármelyik is, helyenként túlságosan rátelepszik a hallgatóra, és ez nem jó. Pedig elég színes a palettája a fiatalúrnak: van itt verbunkos (The Bachelor), olyasmi ír téma, hogy a lelki szemeim előtt, brrr, Michael Flatley kezd el szteppelni (Blackdown), üvöltözős elektro-indusztriális zúzás (Battle – hogy ez hogy került fel erre a lemezre…?), de leginkább végtelenül Érzékeny, Lassú, Romantikus, sokszor hegedűvel kísért dalok vannak, amelyek néha tényleg szépek (Damaris), máshol meg fárasztóak (direkt nem írok példát, mindenki talál majd magának). Lehet, hogy e lemez a jövőre megjelenő második részével együtt mutatja meg magát igazán, de egyelőre a befutást jelentő, 2007-es The Magic Position jobbnak tűnik.
Pro: Azért érdemes megismerkedni Patrickkel, van valami szimpatikus a srácban. Nem lennék a barátja, de tisztelettel közelednék hozzá, úgy, ahogy kijár a totál elvarázsolt világban élő, ám senkit nem bántó embereknek.
(Pontszám: 3 az 5-ből; szöveg: SCs)
Tyr - By the Light of the Northern Star
(2009 Napalm Records)
Alany: A Feröer-szigeteki csapat 1998 óta van jelen és a mostanság oly’ divatos folk metált nyomják. Eleinte nagyon szimpatikusak voltak, mert egy újfajta felfogással álltak neki a témának, aztán ez elmúlt és elsüllyedtek a tucatok között.
Pro: A dallamok most is nagyon eltaláltak és kifejezetten jót tett a zenének az egyszerűsödés. Vannak kifejezetten kellemes pillanatok. Talán pár szám még a dzsúkboxomba is bekerül.
Kontra: Bár a csapat így is az egyik legszínvonalasabb a műfajban, de hiába minden, így is csak egy a sok közül. Ez a lemez sem közelíti meg az első (How Far To Asgaard) szintjét. Aki fanatikus, annak kell, aki nem, annak nem kell.
(Pontszám: 3 az 5-ből; szöveg: forstdemon)
Ava Inferi – Blood Of Bacchus
(2009 Seasons of Mist)
Alany: Rune Eriksen, miután – sajnos – kiszállt a Mayhemből, dupla elánnal kezdett neki a lemezgyártásnak kedves feleségével (Carmen Simoes). Egyértelműen az igényesség a cél, ami nem is árt az amúgy dömpingszerű goth/doom áradatban.
Pro: Egy változatos és magával ragadó hangulatú lemez, tele kiváló dalokkal. A hangzás leköt és visz magával. Nagyon jó Eriksen gitárjátéka, ami ezúttal is rendkívül kreatív és előremutató.
Kontra: Sajnos a dalok összehasonlítva az előző két lemezzel nem ütnek annyira, de vannak, akik így is odaadnák a lábukat egy-egy ilyen témáért. Nincs más negatívum.
(Pontszám: 4,5 az 5-ből; szöveg: frostdemon) Ezt hallgasd!
Madder Mortem – Eight Ways
(2009 Peaceville Records)
Alany: Norvégia egyik méltatlanul alulértékelt formációja, egy kimagaslóan egyedi hanggal rendelkező énekesnővel a soraiban. Ezt a darkos és hangulatos rockzenét egyértelműen ők játsszák mostanság a legizgalmasabban.
Pro: A kreativitás ezúttal is szembetűnő és sok más zenekart megszégyenítő mennyiségben van jelen. A hangulatos középrészek és a keményebb pillanatok tökéletes harmóniában vannak egymással. Természetesen Agnete M. Kirkevaag hangja ezúttal is védjegyként ural mindent.
Kontra: Egy kicsit laposabb számok születtek, és sok a már megszokott panel a zenében, ráadásul a hangzás sem annyira jó.
(Pontszám: 4 az 5-ből; szöveg: frostdemon) Ezt hallgasd!
