2009.08.15. 13:44 – -dj-

Ezt nézzük a Szigeten – Negyedik nap

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az idei Sziget tegnap megélhette az eddigi legnagyobb tömegét, és innentől kezdve jó eséllyel megjósolható, hogy ma hasonló mennyiségű ember özönli el az Óbudait. Ez már eleve feltételezi, hogy tényleg lesz mit nézni a színpadokon. Nézzük, mi mit.

Ma korán kell kelnünk, mert az állítólag tehetséges Subways már háromkor előad, aztán pedig a tehetséges, vagy inkább csak szórakoztató Editors következik, illetve a szintén feltörekvő Klaxons, majd a tegnapi naphoz hasonlóan jönnek az öregek, a Manic Street Peachers, és a Placebo. Nyilván, ez utóbbi még korban annyira nem jár elől, de az biztos, hogy az első három nagyszínpados cucc éppen aktuális, fiatal, és elképzelhetően gyorsan fog eltűnni a süllyesztőben, de jelenleg bizony ők azok, akikre lehet szórakozni, és teljesen felesleges ezen szomorkodni.

A nagyszínpadon kívül azonban akad egy nagyobb csemege a Világzenein is, mégpedig a Muzsikással együtt zenélő Woven Hand, akik hozhatják a Sziget legnagyobb katarzisát, de ugyanúgy a legnagyobb csalódását is, különösen a korai időpontot elnézve.

Az éjszakába több zenekar csábít, az egyik a Placebo rockjára alternatívát kínáló vikingmetál Turisas (elő a kardokkal, testvérek!), majd a Placeboval is koncertező Expatriate, akik egy újabb Cure-ihlette, jelenleg éppen Berlinben élő indie-zenekar. A többit már rábízzuk a véletlenre.


program sziget 2009



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása