Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Them Crooked Vultures
(Sony Music/Interscope)
Az idei év elég erős supergroupok terén: ott van például a Kills-White Stripes-féle Dead Weather, de a nyáron közel turnézó Chickenfoot is ilyen, amikor pedig elterjedt a hír, hogy Queens Of The Stone Age- Foo Fighters- és Led Zeppelin-tagokból összeáll a Them Crooked Vultures, mi, akiknek egyáltalán bármit mond ez a három név, valószínűleg egy emberként zsongtunk be. Aztán most meg kiderül, hogy teljesen hiába.
Főleg, hogy az első izgalmak után jobban belegondolva nem olyan nagy dolog ez az egész - Dave Grohl nem egyszer működött közre a QOTSA háza táján, a legfaszább albumot is ő dobolta fel, régi cimborák Homme-mal, szóval a kuriózum a Led Zeppelin felől (is) érkező, hatvanon túli John Paul Jones lehet. Viszont ez sem derült égből csapott ám a supergroupba, Foo Fighters-beli közreműködését Grohl azóta is, nos, élete második legnagyobb eseményeként emlegeti.
A nagy hype mögött tehát valójában közeli, áttételesen már kapcsolt zenészek legújabb jam bagázsa húzódik, ezzel persze önmagában még az égvilágon semmi baj nem lenne, ha, és ha ezzel a feltételes móddal bármi történelmileg megváltoztathatatlant boncolgatnánk. Az igazság viszont az, hogy semmi igazán jelentős nem történt azzal, hogy megjelent ez a projekt, meg ez a lemez, nem emeli sem Josh Homme-ot komolyabb magasságba a jövőbeli históriás ufók szemében, de persze le sem járatta magát senki. Ha már a három anyazenekar adott, ráadásul azon túl, hogy van mindegyikben gitár meg dob meg torok, sokkal több hasonlóság nincs, körülbelül érthetetlen, hogy miért egy felvizezett Queens Of The Stone Age-nek tetsző, jobbára töketlen hard rock-lemezt kaptunk, 30% ötlettel és maradék rutinnal.
Ez így leírva bőven kegyetlennek és feleslegesen elégedetlenkedőnek tűnik, és az idő könnyen azzá is teheti, de ezzel az albummal valami akkor sem stimmel - egyszerűen túl biztonságos lett, maradt mindenki a helyén, és hallhatólag senki nem pumpált bele kellő szikrát. A hiányosságok pedig akkor a legfeltűnőbbek, ha mellékerül a már felemlegetett Dead Weather-féle Horehound - ott szintén nehéz lett volna kiemelni mindent vivő aduász dalt, vagy igazi, fogós slágert akár, mégis, mint album, koncepció, ötlet, projekt, akármi, nagyon is működött. Talán ehhez szükség volt arra, hogy Jack White nagyon okosan makacsul befogja a száját és bevonuljon a dobok mögé, egy komolyan vett játszadozás erejéig, alázatból, ha más miatt nem is. Josh Homme-nak pedig már az Arctic Monkeys-lemez kapcsán sejthető volt, hogy lenne mit tanulnia ebből a mentalitásból. A Them Crooked Vultures egyelőre annyira volt jó, hogy egy félig dögös album után biztosak lehetünk a sejtelmünkben.
