2009.12.16. 10:25 – sixx

Jó kis tökös rockbuli

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Minden koncerten, legalábbis a jól sikerülteken van egy pillanat, amikor a közönség és a zenekar egymásra talál, amitől számítva együtt lélegzik a csatakosra izzadt énekes és a második sorban a csöcsét villantó rockercsaj. A tegnap esti Sebastian Bach-bulin (Diesel klub, kb. 500 néző) ez a pillanat egészen pontosan akkor volt, amikor a zenekar megszólalt, és Bach először rázta bele a rőzsét az első sor szájába.

Kurva jó bulit nyomott az Skid Row egykori énekese és zenekara a koncertezésre egyébként nem kifejezetten alkalmas klubban. A hangzás olyan volt, amilyen, de legalább hangos, és a dob kifejezetten faszán szólt az őrült csávó keze alatt, komolyan, ki az, aki a háta mögé is felrakat két cintányért, hogy azokat a válla fölött átnyúlva üsse meg? Mondjuk rohadt jól nézett ki a dolog. Egy Sebastian Bach-koncert azonban elsősorban az énekesről szól, erről a langaléta, valahol szúnyogcsődörre emlékeztető szőke rockistenről, akinél jobb frontembert el sem nagyon tudok képzeni ebben a műfajban.

A 80 perces koncert minden egyes momentuma róla és a közönségről szólt, viccelődött, megénekeltette a népet, minden második szám után Budapestet méltatta, azaz úgy eladta a bulit, hogy ihaj, ezek után még ha igazán szarul énekelt volna, az sem bánja senki, és nem énekelt szarul, csak úgy, mint egy 41 éves pali, aki már 25 éve tolja az ipart, és nem minden este tud csúcsformában színpadra lépni, a magasakkal van egy kis baja, és már rohangálás közben néha elfogy a levegő. A mikrofont viszont ugyanúgy pörgeti, mint eddig, iszonyú erőteljesen énekel és láthatóan MINDENT belead egy-egy buliba, kiszolgálja a közönséget (egy csajt még fel is rángatott maga mellé) és nagyon hálás minden egyes üvöltésért, ami cserébe lentről jön.

A zenészekre egy szavunk nem lehet, a kopasz Johnny Chromatic nevű fazon nemcsak kiváló gitáros, hanem jó hangja is van (az I Remember You-ban a végén jól odatette magát ő is), a bőgős is hozta, amit hoznia kellett, a volt Halford Bandes Bobby Jazombek dobosról már volt szó, de nekem a kedvencem az a 19 éves kiskölyök volt, aki a másik gitáros ebben a felállásban. Nick Sterlingnek hívják, tízévesen már kiadta első albumát, és valami félelmetes, milyen jól nyomja a színpadon, bár kissé megilletődöttnek tűnik a harsány Bach mellett, de, lehet ez az image része, mittudomén.

A setlist jól volt összerakva, a legnagyobb Skid Row slágerek (Big Guns, 18 and Life, Slave to the Grind, Monkey Business stb.) mellett az Angel Down című szólóalbumról is lenyomták a legjobb dalokat, nyitásként egy Aerosmith-nóta is elhangzott, egy szavunk nem lehet a kínálatra, bár én a Riot Act című fasza punknótát szívesen vettem volna, de ez nem kívánságműsor. Ha minden igaz, a zenekar jövőre visszajön (mert megígérték, persze, tudom, mindenütt megígérik, de hadd legyek már kicsit naiv), jó lenne, mert ennél jobb hangulatú koncerten ebben évben nem nagyon voltam.

A képek nem a helyszínen készültek.


kritika metál koncertbeszámoló sebastian bach



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása