Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Elkészült az új Superbutt-klip, amit a You And Your Revolution album Last Call című dalára forgatott nemrég a metálzenekar. A dal érdekessége, hogy vendégszerepel benne Zak Tell is, akit a Clawfinger aszott-testű, négerhangú rapper-énekeseként lehet ismerni. Ebből adódóan magában a videóban is feltűnik trükkös módon, de erről most maga a Superbutt mesél alább. Természetesen ez a klip premierje is itt a Lángoló Gitárokon, úgyhogy lehet tekerni lefelé.
Superbutt – Last Call
Rendezte: Szabó Nil
Operatőr: Szloboda Zsolt
Vágó: Tömör Gábor és Szloboda Zsolt
Az egész 2004 tavaszán kezdődött, amikor Julien Picard francia koncertügynök, a zenekar barátja elhitette egy belga szervezővel, hogy a Superbutt igenis jó név a szakmában, pont odaillik és érdemes betennie a Clawfinger elé egy Brüsszel melletti fellépésre. Az első találkozáskor persze nagyon ritka, hogy a no-name előzenekar és az ismert headliner azonnali összeborulása, hatalmas közös berúgása és örökre szóló barátsága legyen az eredmény, és persze itt sem volt. Mit ad isten viszont, Magyarország néhány héttel később csatlakozott az EU-hoz, ehhez pedig különleges koncertsorozat kapcsolódott az A38-on, régi és új úniós fellépőkkel. Volt metálnap is, Clawfingerrel, Disfearrel meg velünk és amikor viszonylag rövid időn belül másodszor fut össze a fő- és az előzenekar, akkor már elkezd derengeni valami. (Ebből a műfajból nálunk speciel Barczi Gábor kisegítő basszusgitáros az eddigi bajnok, aki egyszer egy hatállomásos erdélyi turné negyedik napján csodálkozott rá a minket végigkísérő román előbandára: jé, itt vannak a tegnapi arcok...) Visszatérve a svédekre azonban, a két közös koncert és az egypercnyi beszélgetés (jók voltatok, gratulálunk – köszönjük, ti is) már elég muníciót adott, hogy a külvilág előtt lépten-nyomon hangoztathassuk tejtestvéri mivoltunkat és összeszedjünk egy bécsi előzenekarságot is, amit fent említett Julien Picard koncertügynök végül megfejelt egy komplett franciaországi turnéval 2006-ban. Ez utóbbi már rocksztárosabban hangzott és ugyan persze nem kell sportcsarnokokra gondolni, csak legfeljebb közepes méretű klubokra, a nyolc együtt töltött éjszaka utóbb valóban meghozta a barátságot. Köszönhetően nagyban annak, hogy a Clawfinger tagjai már-már meghökkentően közvetlen és kedves, a szó jó értelmében véve hétköznapi emberek, akik egyébiránt már évekkel ezelőtt is bölcs humorral vették tudomásul, hogy az MTV és az egykori nagy lemezkiadók által generált siker nem tart örökké, de ettől függetlenül engedtessék meg nekik, hogy élvezzék, amit csinálnak, akkor is, ha az rég nem divatos már.
A barátságból aztán részben Stockholmban készült Superbutt-lemez lett, és ha már ott voltunk, rábírtuk Zak Tellt, hogy énekeljen bele az egyik számba. Sokáig nem kellett győzködni és a felvételekkel sem tipródni: bejött, meghallgatta, bólintott és tíz perc alatt megcsinálta, mi pedig szerettük annyira, hogy egyből azt gondoljuk, erre a számra jó lenne valamikor klipet is forgatni. Innentől a fejtörés, OK, azt mondta, hogy szívesen szerepel benne, de hogy szervezzük ezt össze? Igen, el lehet reptetni Budapestre fapados járattal pártízezer forintért, ez még nem is lehetetlen küldetés, de mi legyen a klipben? Énekelnie kellene, nyilván, de akkor már nekem is kell a saját részeimet, ha viszont akarunk bele éneklést is meg sztorit is, az már legalább két nap forgatás, profi stábbal, mert ha már idereptetjük akkor legyen profi stáb, na az így legalább egymillió, annyink meg nincs. Persze, lehet ezen faragni, ha az ember felkér egy ismerős profi filmest, aki hozza a stábját, de a profi rendezőnek nem lehet megmondani, hogy márpedig legyen tele énekléssel a video, mert mi most olyat szeretnénk, mert akkor teljesen érthetően azt válaszolja, hogy persze, megcsinálom, csak nem fogom kikönyörögni a stábtól, hogy dolgozzanak féláron és nem teszem bele a saját összes kapcsolatomat, energiámat és időmet (mint mondjuk Szecsanov Martin a Pioneerba annak idején, vagy Jeli András és Lukács Dávid a legutóbbi Figure-be), mert nem a saját ötletemet valósítom meg, hanem bérmunkát végzek nektek. És akkor az megint egymillió, minimum. Ott van aztán az a lehetőség, hogy dolgozzunk fiatal, kreatív filmesekkel, akik kvázi nulla forintból is tudnak alkotni, ilyen együttműködésből itthon is született néhány nagyon jó klip az utóbbi időben, csak olyankor az is benne van a pakliban, hogy végül semmi nem lesz a dologból, márpedig ha idereptetjük Zaket, akkor csak készüljön már el biztosan az a video. És nagyjából itt jött az ötlet, hogy tudod mit, akkor ne reptessük ide. Csináljunk egyszerű, zenélős klipet, olyan nekünk még úgysem volt soha, ráadásul a zenekar tele van új emberekkel, akiket egyébként is illene rendesen bemutatni képileg, ráadásul milyen metálegyüttes az már kérem, amelyiknek nincs headbangelős videója. Hát akkor legyen. Zak pedig vegye fel magát otthon egy szimpla turistakamerával a kezében és bevágjuk majd valahogy, mondjuk a háttérben lógó képernyőkről. Ott van dunaújvárosi filmes barátunk, Szabó Nil (persze nem ez a rendes neve, de hogy mi, azt több év ismeretség után sem hajlandó elárulni), akivel ritka találkozásaink alkalmával mindig elmondjuk egymásnak, hogy egyszer kellene majd egy klipet csinálni együtt, tessék, legyen ez az. Nil csapatában adott az operatőr, a vágó, kerül jól felszerelt filmstúdió, kamera, világítás, baráti alapon érkeznek a fehér lepedők, flatscreen tévék és fényhidak technikusokkal, akik összeszerelik az egészet és tízórányi forgatás meg vagy háromszor annyi vágás és utómunka után itt a Superbutt történetének első, simán csak zenélős klipje, ami igazából valószínűleg egyáltalán nem különleges, de sebaj. Se Koncz Gábor, se malac (vagy legfeljebb csak az az egy, amelyik Helmet-sapkában kiabál), de a miénk. Köszönjük mindenkinek, aki segített abban, hogy elkészüljön, és ha jól sejtjük, ilyenkor szokás azt mondani, hogy tessék, fogadjátok szeretettel:
