Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Quimby @ Gödör, 2010.01.01.
2010-ben először lépett színpadra Budapesten a Quimby. Az új év, és úgy általában a Varázszenének hívott koncert indukál egy kis elmélkedést a Quimby jövőjéről. Magyarán a koncertről kevesebb mondatot talál az olvasó alább, mint az elvárható lenne, de a magyar popzene egyik főszereplője tényleg fordulópont előtt állhat, ahonnan le is eshet, de feljebb is léphet. Ráadásul egy szabadszellemű koncert pont azt a tényezőt mutatja meg, ami központja a Quimby jövőjének (vagy múltjának).
A szokásos, éves, január elsejei koncert nem azért teltházas rendszerint, mert ezrek mennek rá, hanem mert az emberek nagy része a földön ül, és így jóval kevesebb a használható hely. Persze egy Quimby-koncertre mennek ezrek is, de ez a fellépés bensőségesebb, vagy, ahogy Kiss Tibor (rajongóknak „kisstibi”) mondta: próba. A január elseje először poén volt, mert ki a franc menne az év első napján koncertre, tartsanak hát nyilvános próbát, majd lett belőle népszerű hagyomány. A koncert pedig valóban próba, a zenekar is széken ül, és olyan dolgokat is kipróbál, lemér a közönségen, amiben talán még bizonytalan, például, hogy mennyi beszéd mehet két szám között. Sok-sok improvizáció is belefolyik a számokba, de leginkább csak ott, ahol helye van, magyarán ahol amúgy is szóló lenne. A Quimby ügyes zenészekből áll, szinte bármit el tudnak játszani és itt még két vendéghangszer is volt (plusz egy gitár és egy hegedű). Príma előadás volt, laikusnak, és zenésznek egyaránt.
Nem véletlenül ennyire működőképes, amit csinálnak, egy ilyen, próbaszerű koncert is kikapcsolja a közönségüket. Van egy kemény mag, amelyik mindent szeret, ami kijön a társaságból. A kemény magnak viszont van egy elégedetlenkedő része is. Konkrétan a közönség soraiban hangzott el az a beszélgetés, melyben két harmincas fazon a rutinszerűséget emlegette. Nos, a Quimby élvezi, amit csinál, ez látszik, de az is, amikor nem annyira. Itt éppen kifejezetten elemükben voltak. Maga a koncert pont az a kategória, amivel a zenekar kilépett a saját keretei közül, de immár ez is inkább szokás, mint üdítő újdonság. Aztán ott van nekik a színházas munka, ami szintén beállt egy ütembe. Valóban eljutottak egy olyan szintre, ahol jön a rutin, még ha a zenélés maga inkább öröm.
Szerencsére a zenekar is érezhet valamicskét ebből az állapotból, a Gödörben is próbálgatták az új terveket, mégpedig a tavaszi színháztermes produkciót, amiben lesznek színházi elemek, stand-up comedy és képzőművészeti dolgok (feltételezhetően vetítés formájában). Nem muszáj ezt új korszakként megélni, de valóban szükség van valami hasonlóra, mert a „Varázszene” is azt mutatja, hogy bármihez nyúlhatnak, jöhet salsa, húzós rock, mind működni fog. Ha bátrabbak lesznek, akkor marad a fix tábor, és az is simán ott tarható, aki a kemény magon felül hozzájuk csapódik. A Quimby számára tehát akár izgalmas is lehet az elkövetkező év, majd meglátjuk, hogy élnek-e a kínálkozó lehetőséggel.
(Képek: Jóni Bernadett)
