2010.01.10. 14:17 – Dankó Gábor

Black metal az Eurovízión - a hét dala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hazánk idén nem vesz részt az Eurovíziós Dalversenyen semmilyen produkcióval, Norvégia viszont annál inkább, még külön hazai döntőt is szervez az eseménynek, nem csak úgy kikínlódja magából a fellépőjét, ahogy mi tettük azt legutóbb. Ebbe a döntőbe jutott be a Keep Of Kalessin nevű blackmetal-csapat is, akik rettenetesen örülnek a megtiszteltetésnek, még azt a minimális arcfestésüket is levették az esemény miatt, amit eddig a szemük körül hordtak, és kb. úgy álltak színpadra, mint valami szimpla metálzenekar.

A Dragontower című dalukat indították a versenyben, amit öt percről lerövidítettek háromra, hogy még jobban beleférjenek a keretbe, ráadásul ez az eddigi legemészthetőbb, már-már fülbemászó szerzeményük, blastbeat, meg kegyetlen hörgés-károgás nélkül, úgyhogy ilyen szempontból is jó a választás. A szám maga a hamarosan megjelenő új Keep Of Kalessin-nagylemezen lesz rajta, és ez a sárkányos téma (power of the dragontower), meg az előbb említett egyszerű, festék nélküli megjelenés arra enged következtetni, hogy erős változáson esett át a csapat, és már nem biztos, hogy annyira fekete lesz az a fém az új korongon. (Igaz, már jó ideje ők is csak az extrém metál kategóriába sorolják magukat.)

Azt még tudni kell róluk, hogy a legjobb anyagukon, a 2003-as Reclaim Ep-n Csihar Attila énekel, és  Frost dobol a Satyriconból, de ez a felállás csak erre a pár számra szólt.


metál black keep of kalessin a hét dala



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása