Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Wendigo @ Dürer Kert, 2010.03.20.
A zenészember nagyon érzékeny típus. Van neki egy szíve választottja, az, amit elzenél, elénekel, és ha azt bántják, vagy inkább nem is vesznek tudomást róla, akkor bepipul, vagy más esetben elszontyolodik. Az érdektelenséget senki sem szereti. A Wendigo saját mércéje szerint kevés embert érdekelt. Emiatt néhány hónapja szünetet akartak beiktatni, majd amikor mégis nyilvánvaló volt az érdeklődés, egy lemezbemutatót is szerveztek. Nem látok bele a mozgatórugókba, és nem is szeretnék okoskodni (pláne, hogy én is látom, hogy nehéz a zenészélet), de a koncert alapján semmi okuk nincs visszavonulót fújni.
A Wendigo úgy is vonult színpadra, mintha a korábbi panaszoknak, és kedvtelenségnek nyoma sem lenne. A harmadháznyi embert illet is megtisztelni. A billentyűssel kiegészült hat zenész nagy elánnal, lelkesen kezdett, és a lendület ki is tartott a végéig.
Az új lemez dalai koncerten tökéletesen működnek, ami nagyban köszönhető a groove-orientáltabb új dobosnak, Gábor Bélának, aki korábban a Superbuttban zenélt. Nem díszít, nem cicomáz, csak úgy pakolja az ütemeket, hogy az ember lába önkéntelenül is mozdul. Ilyen alapokkal minden működőképes lesz, főképpen az okosan összerakott riffek. Ehhez még kapcsolódik Bátky Zoltán előadókészsége, aki bár az átkötésekben ugyanúgy túloz néha, mint az énekdallamokban, mégis leköti az embert, ha éppen lankadna a figyelme.
Külsőre, belsőre ez a zenekar teljesen össze van rakva, valamiért mégsem tud tömegekre hatni. Ma, Magyarországon a jelenlévőknél sokkal több embert nem mozgat meg a Wendigo zenéje, többtízezres letöltés szám (ennyien szedték le az ingyenes új lemezt a netről) ide vagy oda. Pedig a Wendigo zenéje egyszerű, legalábbis úgy tűnhet, de végletekig kiművelt, és pontos is. Alapjában véve súlyos metál zene, mélyre hangolt gitárokkal, és az énekrészekben tömény emocionális töltettel. Úgy tűnik, ez a zene nem vonz sok embert a koncertre. Az a réteg, aki letöltötte a lemezt, most is otthon maradt, ahogy máskor is tette.
Ha a zenekar képes ezt megemészteni, akkor biztosan a következő koncert is ilyen lesz. Lesz csápoltatás, és csápolás, lesz énekeltetés, és éneklés, magyarán szólva lesz kölcsönhatás a Wendigo és a közönsége között. Innentől kezdve pedig a zenészembernek egy reakciója lehet: örülni.
