2010.05.04. 16:00 – lánggitár

A Heaven & Hell lemondta minden nyári koncertjét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Tony Iommi gitáros, Ronnie James Dio énekes, Geezer Butler basszusgitáros és Vinny Appice dobos által fémjelzett Heaven & Hell lemondani kényszerült az összes nyárra tervezett fellépését, így az ausztriai Novarockot (ahol az egyik színpad főzenekara lettek volna), illetve a Metallicával, Slayerrel, Megadeth-szel és Anthraxszel közös Sonisphereket is. Mint ismeretes, Dionál még tavaly gyomorrákot diagnosztizáltak, amit azonnal el is kezdtek kezelni, viszont az énekes nincs elég jól ahhoz, hogy belevágjanak a nyári fesztiválturnéba. A zenekar mindenkinek az elnézését, megértését, valamint a további támogatását kéri.

A Heaven & Hell tulajdonképpen a Black Sabbath Ozzy Osbourne énekes kiválása utáni felállását takarja és erre magával a névvel is utalnak, ugyanis a Heaven and Hell volt a formáció első és egyben legsikeresebb nagylemzének címe. Pár éve kezdtek el ilyen névvel turnézni, először csak nosztalgiaműsort adva (Budapesten is), tavaly azonban már nagylemezt is megjelentettek friss dalokkal The Devil You Know címmel. Maga a fentebb említett klasszikus nagylemez egyébként pont idén 30 éves.

 


rock metál hír heaven and hell



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása