Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Május 28-án az úgynevezett „izgalmas zenekarok” talán legjelesebb képviselője, az amerikai Xiu Xiu ad koncertet az A38 Hajón. Az idén tízesztendős formáció sikerét a középpontban álló Jamie Stewart szentimentalizmusa mellett a csapat szélsőséges kísérletező kedve is garantálja. A zenekar dalaiban a drámai momentumok érzéketlenül nyers hangzással gazdagítva bontakoznak ki. A Xiu Xiu világa meghatározhatatlan és felkavaró. A csapat 2005-ben már fellépett Magyarországon. A mostani koncert apropóját a legfrissebb, Dear God, I Hate Myself című nagylemez adja. A hazai közönségnek egyúttal most mutatkozhat majd be Jamie Stewart új társa, az elragadó Angela Seo is. Az est során színpadra áll még egy amerikai énekes-dalszerző, Jeremy Jay; valamint az olasz poszt-rock alapvetés, a Larsen egyik tagja, az (r) néven zenélő Fabrizio Modonese Palumbo is.