2010.05.27. 08:26 – J.Z

Tisztán, szívből

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nadir – Eco-Ethic
(Szerzői kiadás) 

A korábban Dark Clouds-ként ismert, majd 2005-től Nadir névvel futó zenekar ténykedése bizony válasz lehet a címben feltett kérdésre. Az Eco-Ethic címre keresztelt anyaguk immáron az ötödik mióta új nevük van és negyedik, amelyik teljesen ingyenesen hozzáférhető.

A Nadir zenekar különlegessége itt rejlik ugyanis, hiszen a minden felesleges imidzstől és cicomától megszabadult zenekart egy dolog érdekli igazán: hogy zenéjük mindenkihez eljusson. Az Eco-Ethic ráadásul azért is különös kezdeményezés, mert a Nadir korábbi anyagait ingyenesen letölthetővé tette az interneten, illetve ezeket puritán, írott CD-vel és fénymásolt borítókkal, szövegekkel osztogatta koncertjein, azonban a zenekar pár közeli barátja úgy döntött, hogy a Nadir munkássága ér nekik annyit, hogy kijöjjön az új anyag rendes formában. Így hát megszületett az Eco-Ethic pár hete és aki nem rest elmenni a zenekar koncertjére, esetleg írni nekik, teljesen ingyen és bérmentve férhet hozzá a Nadir zenéjéhez és üzenetéhez.

Míg a magyar zenei színtereken különböző stílusú bandák nagy része vagy várja az állami támogatást, vagy siránkozik valami miatt, a Nadir tagjai úgy döntöttek, hogy velősen beleszarnak az egészbe és minden viszontagságuk ellenére úgy folytatják a zenélést, hogy zenekaruk mindenkié lehet. Lehet ezért kiröhögni őket, vagy legyinteni, azonban intő jel lehet ez mindenkinek, aki különböző hangzatos szlogenek mögé bújva magyarázza a semmit. A súlypont itt ráadásul nem is az ingyenességen van – bár azt tudjuk, hogy ebben az országban, ami ingyen van, az rögtön kell –, hanem azon, hogy van egy zenekar, aki továbbra sem sajnál sem pénzt, sem energiát belefektetni a zenélésbe, cserébe nem is várja el, hogy legyen lemezeladásokból származó bevétele, vagy sokszáz fizető vendége a koncertjén – ami, mint tudjuk szintén elengedhetetlen része a magyar backstage helységek beszélgetéseinek.

A Nadir zenéje nem váltja meg a világot, nem is akarják. Úgy lehúztak több, mint egy évtizedet, hogy semmi más a világon nem érdekli őket, csak az, hogy az általuk szeretett irányzatokat egybegyúrva őszinte, kemény és agresszív zenét játszhassanak, megtámogatva ezt komolyabb, a világunk problémáira figyelmet felhívó üzenettel. A zeneileg olyan bandák, mint az Entombed, a Bolt Thrower vagy a Hatebreed hatásait magán viselő Nadir pályafutásának egy újabb állomása a remekre sikeredett Eco-Ethic. Mélyre hangolt gitárok, súlyos hangzás, tökéletes angolsággal megírt, ám pofonegyszerű szövegek, amelyek ezúttal a közvetlen környezetünkre, azon belül is az állat- és környezetvédelemre vannak kihegyezve. Innen tovább elemezni ezt felesleges is. Meg kell hallgatni, el kell menni egy koncertre és az anyagot be kell szerezni.

Bárkit arra bíztatni, hogy kövesse példájukat persze naivitás és badarság lenne, viszont azt a Nadir minden további nélkül megérdemli, hogy mindenki jó mélyen meghajoljon előttük.


lemezkritika metál nadir



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása