Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Keep Of Kalessin – Reptilian
(Indie)
A norvég Keep Of Kalessin Reptilian című albumáról előzetesen már hallhattuk tavaly a The Dragontowert, amivel mellesleg indultak is az Eurovíziós dalfesztivál norvég, Melodi Grand Prix nevű fordulóiban. Ez az esemény akkora szaresőt zúdított a bandára, hogy pl. a metal-archiveson ezt a megmozdulásukat nyolc kritika 9%-ra értékelte. Nézzük, kire milyen hatással van a zenekar!
A kőegyszerű gondolkodású, tapasztalatlan, szakmunkás blacker teljesen figyelmen kívül hagyja őket, hisz még mindig a Tormentor-demókon és a Bathory korai zsengéin elmélkedik, hogy mekkora zsenialitás is volt az és hogy mennyire szar a Dimmu Borgir For All Tidje. Ő tehát kívül esik minden újdonságon, így véleménye sincs különösebben, inkább csak némi állati ösztön vezeti az életben és természetesen szipuzik. Neki a Keep Of Kalessin nem is létezik, tudomása sincs róla.
Van a másik csoport, akik valami szerencse folytán kinőtték a primitív blackmetalos létet, önfejlesztve hamar továbbléptek a Burzum-Darkthrone-Mayhem szentháromságon és magukat bölcs, mindentudó, hozzáértő embereknek gondolják. Számukra ez a dalfesztiválos történet rendkívül kapóra jött most, hisz a Keep Of Kalessin mindig is Csihar Attila és Frost (Satyricon-dobos) zseniális bandája volt (természetesen ez tévedés, de nekik hiába is magyaráznánk, hogy csak egy ep-n volt ez a felállás), így megint van egy ok, hogy belerúgjanak a műfajba, kivéreztessék, saját felsőbbrendűségüket és sznobizmusukat ebbe beleültetve fennen hangoztassák. Annak ellenére, hogy naponta, titkon csak efféle zenéket hallgatnak, és ha kicsit is figyelünk rájuk, bizony az igazi keményvonalas középszer a kedvencük. Szerintük a Keep Of Kalessin elárulta a blackmetalt, kiárusította a fekete fémet, olcsó bazári gagyivá lealacsonyítva azt. Kajánul lehet példálózni az amerikai vagy francia fél-noname bandákkal, hogy bezzeg hiába USA, ott azért ilyesmi nem történhet meg, a hülye norvégok végleg lehúzhatják a rolót, ennyi volt, RIP északi blackmetal. Minden fórumra beírják hőbörgésüket, olcsó vicceket puffogtatnak, köszörülik a puncit-soha-nem-nyalt nyelvüket szegény bandán, kivesézve a playbacket, az arcfestés elhagyását, a pontos játékot.
Ezen társaság kevésbé elborult fele (nincsenek túl sokan, becsüljük meg őket) azért megemlíti még, mintegy pozitívumként, hogy mennyivel másabb Norvégiában minden; itthon nálunk, ha egy Edda-klipet játszanak az m1-en, minimum öt betelefonáló akad, hogy mi ez a vad gitárzene és miért kell éjjel 11-kor ilyeneket adni a tévében. Mennyire rossz az itteni és mennyire jó az ottani rendszer. Ám ezek az emberek is végül középső ujjukat mutatva alszanak el esténként, mert nem bírnak túllépni azon, hogy mégiscsak mi a faszt keresnek ezek egy ilyen fesztiválon.
És vagyunk mi, az elitista blackmetalosok, akik eleve ilyennek születtünk (predesztináció), a Bergtattot (Ulver) már megjelenésekor bakeliten vettük meg és megvan a My Angel (Arcturus) demó is mindhárom nyomásban. Mi csak mosolygunk a sznoboskodó csoporton (a primitívekkel nincs dolgunk jelen esetben), hisz tudjuk jól, ami ennyire felidegesít valakit és minden norma (ti.: blackmetal) ellen van, az az Igazi Blackmetal. Mi és a Keep Of Kalessin következésképp ultrasukárok vagyunk. Sőt, sükárok.
