2010.06.28. 10:37 – lánggitár

Suicidal Tendencies a Nyugatinál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kisebb rémületet okozott sok harmincas rockrajongónál, mikor kiderült, hogy a nyárra bezárják a West-balkánt. Oda volt ugyanis meghirdetve július 6-ra a Suicidal Tendencies koncertje, ami így meghiúsulni látszott. A szervezők viszont megnyugtattak mindenkit, arra a napra kinyit a szórakozóhely, úgyhogy senkinek sem veszik kárba az a bandana, amit akkor vásároltak, mikor kiderült, hogy lesz koncert.

A zenekar az egyik legjellegzetesebb kaliforniai hardcore-metal zenekar volt mindig is, igaz, az utóbbi években inkább takaréklángon működik, amolyan kommunaként, ahol mindenki családtag, még a lemezeiket is közösen adják ki más zenekarokkal, segítik egymást. Az egész család központi figurája Mike Muir, aki 1983-ban alapította a csapatot, a legsikeresebb korszaka pedig a kilencvenes évek első fele volt, ami a testvérzenekarnak, az erősen funkos Infectious Groovesnak is az aranyidőket jelentette. Ebben a szakaszban volt a csapat dalszerző tagja a most a Metallicában játszó Robert Trujillo basszusgitáros is, de 1995-ben vége lett az egésznek. Muir két év szünet után kezdte újra a zenélést, társa ekkor már csak Mike Clark gitáros volt a régi időkből, aki a mai napig kitart mellette. A zenekar utolsó nagylemeze 2000-ben jelent meg, de állítólag idén már lesz új. Budapesten viszont egy klasszikus dalokkal teli setlist várható sok térdzoknival és a fentebb is említett bandanákkal.


rock metál hardcore program suicidal tendencies



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása