2010.07.05. 10:34 – lánggitár

Népzenekutató a rockszínpadon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Campus Fesztivál Nagyszínpad programjában 2010-ben is csupán napi három előadó található, így minden fellépőnek van ideje egy szokásos fesztiválkoncerthez képest több időt a színpadon tölteni. A csütörtöki programban csupa már-már legendás együttes szerepel: elsőként egy helyi legenda, a nyolcvanas évek végén feltűnt PG Csoport mutatja meg magát ritkán látható koncertjeinek egyikével. A zenekarban egykor még Lukács Laci is megfordult, a mostani fellépésen viszont a magyar táncház mozgalom soha el nem fáradó űttörőjével, Halmos Bélával kiegészülve szólaltatják meg az alföldi zenét.

 

Halmos Béla és a legendás debreceni zenekar már 2009 óta több koncerten dolgozott együtt, melynek elkészült lenyomata is van már "Megyek a hegyen" címmel. A kiadvány a hanganyag mellett, egy több mint félórás koncertfilmet is tartalmaz, amit tavaly ősszel és idén januárban rögzített a zenekar.


rock népzene campus fesztivál



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása