2010.08.30. 10:45 – lánggitár

Ismét szólóban Serj Tankian

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A System of a Down egykori énekese, Serj Tankian nemrég még 2007-ben kiadott Elect the Dead című első szólólemezét adta ki egy 70 tagú szimfonikus zenekar kísértével is, most azonban teljesen új dalcsokrot jelentett be. Az örmény származású amerikai énekes (néha polihisztor) szeptember 21-én tárja világ elé második neve alatt megjelenő stúdiólemezét, ami az Imperfect Harmonies címet fogja viselni. Az olyan dalcímek alapján, mint a Disowned Inc., vagy a Reconstructive Demonstrations úgy tűnik, hogy Tankian most sem rejti véka alá a közéletről alkotott elképzeléseit. Az már szinte természetes, hogy szó sincs egy esetleges System of a Down reunióról.


rock hír serj tankian system of a down



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása