Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Placebo @ Papp László Budapest Sportaréna, 2010.09.15.
Első látásra elég meredeknek tűntek a Placebo-koncert jóval 10 ezer fölötti belépőárai, sőt, másodikra is, ehhez képest viszonylag elfogadható tömeg gyűlt össze a zenekar koncertjére a Papp László Budapest Sportarénában, bár az is igaz, hogy a félig lezárt aréna helyett lehet jobban mutatott volna ez a párezer ember mondjuk a Syma Csarnokban. Mindegy, így sem kell szégyenkeznünk, a Placebo így is szeret minket, mi meg viszontszeretjük őket.
Stefan Olsdal basszusgitáros-gitáros a Lángoló Gitároknak adott interjújában ugyan azt mondta, hogy a koncert hosszabb lesz, mint a legutóbbi szigetes volt, de ez a másfél óra nem volt sokkal több, mint egy fesztiválos fellépés. Viszont más volt, mert valóban nagyobb hangsúlyt fektettek az új lemezre, amit ráadásul most adtak ki újra díszdobozban egy friss dallal bónuszolva. A Trigger Happy Handset el is játszották, ezt én most hallottam először, úgyhogy elsőre ledöbbentett ez a buta, káromkodós, kezet az égbe parancsoló, társadalmat ostorozó szöveg.
Igazából ez volt a koncert egyetlen rossz pillanata, mert amúgy a zenekar elemében volt, egyáltalán nem látszott rajtuk, hogy ez a hosszú turné egyik utolsó állomása lenne, bár ugye azt sem lehet róluk elmondani, hogy valami eszelősen szántanák a színpadot a saját, leginkább depressziót sugárzó, darkos rockzenéjükre. Maguk a számok is úgy lettek összeválogatva, hogy ne üljön le sehol a hangulat, így a lassan induló dalok is simán átcsaphattak valami nyikorgó zajongásba. A koncert befejezése is a zajra épített a Taste In Men képében, amit pár évvel ezelőtt pont, hogy nyitószámként használtak, itt a buli végén viszont sokkal jobban hatott, egyfajta csúcspontot adva az egész fellépésnek. A másik kiemelkedő esemény a Nirvana All Apologies-a volt, ráadásul ez is tökéletesen illett a már-már noise rockos előadásba.
Ugyan Olsdal a fentebb is említett interjúban nem tulajdonít valami nagy jelentőséget Steve Forrest dobos érkezésének, a koncerten látott kép viszont mást mutatott. Forrest olyan energiát, dinamikát pumpált a Placebóba, amire előtte nem volt jellemző rájuk, ráadásul látványos is a játéka, olyan mintha valami ügető lovon ülne, úgy pattog folyamatosan a felszerelése mögött. Mellesleg ő és az énekes-gitáros Brian Molko az a két tag, akik élőben végig maradnak a pozíciójuk mellett, mivel a hivatalosan három-, koncerteken hattagú zenekarban a többiek majdhogynem dalonként cserélgetik a hangszereiket, hol az egyikük, hol a másikuk basszusgitározik, gitározik, billentyűzik, esetleg hegedül. Jó, utóbbit csak a csapat egyetlen női tagja kezelte, mellesleg kizárólag ő vágott végig unott arcot, a többiek vagy tényleg élvezték a fellépést, vagy nagyon jó színészek.
Úgy mentem el erre a koncertre, hogy pár szám után úgyis megunom, mivel a zenekarral való eddigi találkozásaim egyike sem hagyott mély nyomot bennem, de nagyot tévedtem. Egy rendkívül lendületes, jól összeállított, hangzásban, fényekben és vetítésben is kiváló, szinte unalommentes bulit adott a Placebo. Már csak Brian Molko nyekergő öregasszonyos hangját kéne végleg megszoknom, de ebben is jó úton haladok.
(A fotók a tavalyi szigetes koncerten készítette Huszti István.)
